Helyi hírek 2023. szeptember 29. 17:00

Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap

Képgaléria
Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2016 óta adja át a Szobonya Zoltán Emléklapot a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek. A vármegyeháza dísztermében ma délután három még élő egykori meghurcolt vehette át az emléklapot.

Az 1909. november 7-én, Jánoshalmán született Szobonya Zoltán 1933-ban a Debreceni Egyetemen szerzett jogi diplomát. 1942-ben tartalékos főhadnagyként bevonult, majd szovjet fogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. Gyakorló ügyvédként az 1951-ben kitelepített parasztok ügyeit intézte. Az Államvédelmi Hatóság már ekkor megfigyelte, egy 1955-ben készült ÁVH-jelentés szerint „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.” 1956. október 23-ától a jánoshalmai forradalmi események egyik vezetője, mint a Forradalmi Bizottság titkára. 1957 februárjában letartóztatták „A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezés és vezetésének bűntette” vádjával. Koncepciós perben kötél általi halálra ítélték, az ítéletet 1958. szeptember 29-én, a Kecskeméti Börtön udvarán hajtották végre. 1989-ben rehabilitálták, családja a 301-es parcellában újratemette.

– A kommunizmus áldozatainak száma világszerte meghaladja a százmilliót. Nekünk, ma élőknek felelősségünk és kötelességünk, hogy unokáink megismerjék a mártírok, a hősök áldozatvállalását. 67 év telt el 1956 októbere óta, mégsem volt sohasem annyira aktuális Szobonya Zoltán gondolata, mint most: „Nyújtsunk egymásnak békejobbot, ne a bosszú vezessen minket!” Ezen a napon a rendszert megszenvedő tanúk és családtagjaik előtt tisztelgünk. Mi büszkék vagyunk rájuk! – mondta emlékező beszédében Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke.

A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat döntése alapján idén harmincan vehették át ténylegesen, illetve jelképesen az emléklapot:

Dr. Horváth Teréz (Baja), Preininger György János (Baja), Balog Lajos (Kiskunmajsa).

Posztumusz: Paulisz Lajos (Hajós), Csóti Ágnes (Drágszél), Tóth Kálmán (Szakmár), Horák Jenő (Szank), Frittmann József (Soltvadkert), Szabadi Ferenc (Soltvadkert), Szabadi János (Soltvadkert), Dudás Jenőné (Tázlár), Oszlányi Pálné (Tázlár), Oszlányi Pál (Tázlár), Dudás József Dávid (Tázlár), Mészáros Imre (Tázlár), Csepregi Lajosné Debreczeni Teréz (Solt), Hegedűs István (Kisszállás), Keleti István (Kecel), Gausz István (Hajós), Beck István (Hajós), Holczimmer Mihály (Tázlár), Fenyvesi János (Tázlár), Lajter Mátyás (Tázlár), Fejes Ferencné Hirsch Katalin (Tázlár), Hirsch Konrád (Soltvadkert), Jeney Béla István (Tázlár), Jeney Mihály Gábor (Tázlár), Lázár Jenő (Tázlár), Pintér Péter (Tázlár), Dani Dezső (Tázlár).

– A mártírok és a meghurcoltak előtti főhajtás az igazság vállalását jelenti. „A hazámért és Jánoshalma népéért!” – ezek voltak apám utolsó szavai. El nem tudom képzelni, mi járhatott a fejében azon az utolsó úton. Ha nem ismerjük őseink történetét, akkor nem tudjuk megérteni akkori cselekedeteiket sem. Az igazság van, a hazugságot kitalálják! – mondta a megemlékezésen Kissné Szobonya Csilla, dr. Szobonya Zoltán lánya. 

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése 2016 óta fejezi ki elismerését és megbecsülését a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek, amelynek jeléül döntött a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap alapításáról.
             

Kövessen minket a Facebookon is!