Helyi hírek 2023. október 2. 06:00

Levél októberhez

Levél októberhez
Bár tegnapelőtt küldtem neked és szeptembernek is egy képeslapot Miskolctapolcáról, de lehet, hogy még nem kaptátok meg.

Borítókép: Shutterstock illusztráció

Kedves október! Nem irigyellek, mert az első őszi hónap – szeptember – annyira csodálatos napokat hozott időjárásilag is (na jó, volt, ahol azért bedühödött, de itt nálunk nem), meg rengeteg szépet–jót, hogy nagyon össze kell magad szedned, hogy rólad is elmondhassam, mennyire klassz voltál.

Igaz, előnyeid vannak, mert születésnapja van egy olyan embernek, akinek rengeteg mindent köszönhetek, s aki mindig ott állt/áll mellettem, mögöttem több évtizede, s névnapja egy kiskamasznak, aki olyan sok mindenben hasonlít rám!

A begyűjtés, magvető, szüret–musthozó, mindszentek hava vagy, s bár neved latin alapja "oct", nyolcat jelent, de szerintem már mindenki tudja, hogy ez hiába nyolc, te már az év 10. hónapja vagy, a naptár döntése alapján. Annyira várjuk, hogy ezerszínű levélszőnyeget terítesz majd a lábunk elé, és 31 csodaszép napunk lesz, együtt.

Tegnap volt a zene világnapja ("mert zene nélkül mit érek én?"), az időseket is köszöntötték, aztán a vegetáriánusok sem ettek húst, és a városokban rózsaszínbe öltöztették az épületeket, hogy küzdésre és megértésre szólítsanak fel mindenkit a mellrák elleni küzdelem ürügyén.

A nap próbálkozik, s mi örülünk minden cirógató sugarának.

Annyi sok világ, nemzetközi és csak nekünk szóló napod van, hogy ki tudná mindazt felsorolni egy rövid levélben. Te persze tudod, mi meg megnézzük, hogy milyen napokra kell úgy igazán emberi–nyitott szívvel figyelnünk, és tennünk is érte.

Itt van mindjárt 4-e, és bár a cuki kis mókás képek tényleg aranyosak, de egy konzerv a menhelyre vagy a szomszéd ritkán ellátott kutyájának azért már valami, vagy egy kis pénzzel hozzájárulni a vadasparkok ellátásához, szóval, sok lehetőség van.

6-a nemzeti gyásznap, hát, ez is neked, nekünk jutott. Az aradi vértanúkra emlékezünk, de én mindig úgy gondolok rájuk – főleg a búcsúlevelüket olvasva –, hogy ők tudták, mi a hazaszeretet. Tisztelet, főhajtás előttük.

Aztán 23-a, milyen sok novellám szól erről és az azt követő napokról!, amikor újra harsogott a Nemzeti dal refrénje, és lobogtak a zászlók, aztán nem sokkal később sárba tiporták a lyukas lobogókat, s a határokon át milyen sok igaz ember hagyta el a hazát testben, de lélekben szinte soha. Ezek a mi napjaink.

Nem feledkezünk el róla, egyszerűen nem tehetjük!

Az elején már említettem, hogy szüret! Bizony, 15-e táján nagy bortermő vidékeinken megindul a szőlőszedés nem könnyű munkája, 15-én hivatalosan, ezt Egerben Teréz-szedésnek hívják.

Mindenkinek, aki a te hónapodban ünnepli születés- vagy névnapját, kimondta/kimondja a boldogító igent, minden szépet kívánok a nevedben is!

Vigyázunk magunkra, másokra, hogy minden napod vidáman teljék, és könnyű léptekkel haladjunk át novemberbe.

Kedves októberünk, mi igyekszünk, de igazad van, igyekezhetnénk jobban is.


Ígérjük, úgy lesz!

Salánki Anikó
          

Kövessen minket a Facebookon is!