Kultúra 2023. október 7. 16:00

Sör és burger: új hangulatú kiállítás az Ágyúban

Képgaléria
Sör és burger: új hangulatú kiállítás az Ágyúban
Tölts egy pohár sört… címmel Rátkai Zsuzsanna képzőművész kiállítása nyílt meg az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben, október 6-án.

A megjelenteket Balogh Máté sörfőző mester köszöntötte, aki elmondta, hogy időszakos kiállításokkal jelentkeznek évente és a hely szellemiségéből adódóan képzelték el most Rátkai Zsuzsival közösen, hogy egy sörös-gasztro tematikájú tárlatot nyitnak. Máté hozzátette: Zsuzsi nagyon megörült akkor az ötletnek, hiszen elmondása szerint a témában még nem alkotott, így születtek meg a most kiállított művek.

Rátkai Zsuzsanna beszédében kiemelte, hogy szereti a hely nevét hangsúlyozni, hiszen benne van a lényeg: ízletes burgerek, egyedi fűszeres trükkök, hozzá kézműves sörök, sörkoktélok különféle alapanyagokkal, százféle ízvariációban. Galéria, mint az egyedi darabok kiállítóhelye és műhely, mert a dolgok itt megvalósulnak, ahol valami elkészül, a tervekből használható, kézzelfogható valóság lesz.

– Ehhez szeretnék én is hozzájárulni képeimmel, ezzel a kis kiállítással és szorosan kapcsolódni a hely gasztronómiájához. Egy régebbi beszélgetésünk témájában merült fel a gondolat, hogyan lehetne ezt képekben is megjeleníteni és ezzel egy új hangulatot teremteni – fogalmazott a művész.

A folytatásban Rátkai Zsuzsanna néhány aktuális képzőművészeti ajánlattal szolgált a megjelenteknek. Felhívta a figyelmet négy alkotóra: Eszik Alajosra, Kis Juditra, Bukta Imrére és Vakulyáné Varga Erikára.

A Tölts egy pohár sört címhez híven a megjelenteket egy pohár italra invitálta az esemény végén.

Z. A.
              

Kövessen minket a Facebookon is!