Helyi hírek 2023. október 23. 14:00

Kipróbált őszi receptek, amelyek a bacontől lesznek ellenállhatatlanok

Kipróbált őszi receptek, amelyek a bacontől lesznek ellenállhatatlanok
Lehet szomorkodni amiatt, hogy véget ért a nyár, a tengerparti üdülések időszaka, de szerintünk az őszt is ezernyi ok miatt lehet szeretni. Például a szezonális zöldségek és gyümölcsök apropóján, amikből isteni ételeket lehet készíteni.

A következőkben olyan recepteket ajánlunk, amelyek között az is talál magának valót, aki eddig alig merészkedett a tűzhely közelébe. Bár az alábbi ételek között találni levest, salátát és főételt is, az közös bennük, hogy a bacontől vállnak ínycsiklandó fogássá. Hogy mi is a jó bacon ismérve, vagyis mitől lesz az ételünk díjnyertes, arról Kovács Péter, baconszakértő, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója árul el néhány érdekességet.

Az alaprecepteken túl

Sok jól ismert magyar étel (például a bableves vagy a töltött káposzta) igazi pikantériáját az adhatja meg, ha baconnel készítjük, most azonban ennél különlegesebb receptekkel készültünk. Kezdjük az első fogással, a levessel, abból is egy selymesen lágy, őszies fajtával. Készítsünk rántást vajból és lisztből. Ha már aranybarnára pirult a liszt, adjunk hozzá bő egy liter vizet és folyamatosan kevergessük néhány percig. Ezután tegyünk hozzá öt meghámozott és apró kockákra szeletelt krumplit, amit követhetnek a fűszerek: egy gerezd zúzott fokhagyma, só, bors, snidling, petrezselyemzöld. Ha még selymesebb ízre vágyunk, adjunk hozzá néhány kanál tejfölt, na és ne feledkezzünk meg a leves lelkéről, a porított, kockázott baconről sem. Közepes lángon félóra alatt kész is az isteni krumplileves, amelynek édes burgonyás változata is létezik, ekkor a snidling helyett inkább egy csipet gyömbért és rozmaringot ajánlunk, tejföl helyett pedig egy-két kanálnyi mézet. Tálaláskor szórjuk meg valamilyen sós sajttal, például parmezánnal

A recept egyszerű, a végeredmény egy valódi mesterfogás

Ki ne szeretné a könnyű recepteket, amikről mindenki azt hiszi, hogy kemény munka végeredménye? Jöjjön most a kedvenc ilyen ételünk. Először is pirítsuk meg a kockázott bacont, majd helyezzük egy konyhai papírtörlőre. Karamellizáljuk meg a hagymát egy serpenyőben, hintsük meg sóval, borssal. A karamellizálás sajnos viszonylag hosszú, körülbelül félórás folyamat, amely után apróra szelelt almát kell a hagymára tenni majd addig főzzük, míg a gyümölcs teljesen meg nem puhul. Közben adjunk hozzá egy kevés almaecetet és fahéjat is. Addig kavargassuk a főzőlapon, míg a massza leve el nem fő, ekkor tegyük át egy tálba és keverjük össze a baconnel és tíz dekányi reszelt sajttal. Most már foglalkozhatunk az étel másik főszereplőjével (figyelem, itt jön a „csalás”): a boltban készen kapható leveles tésztával. Nyújtsuk ki a lapokat, vágjuk négyzetalakú formákra, amelyek közepébe tegyünk egy kanalat a töltelékből. Hajtsuk ketté a négyzeteket. Az így létrejött háromszögek szélét a kezünkkel nyomkodjuk össze, a tetejét kenjük megtojással, majd szórjunk rá még egy kis sajtot. Húsz-huszonöt perc sütési idő elég neki.

Ha egészséges finomságra vágysz

Kovács Péter, a Gierlinger baconszakértője természetesen egészséges őszi étellel is készült, ráadásul egy különleges salátával. Először is pirítsuk meg a bacont egy serpenyőben, majd a belőle kisült zsíron (ha szükséges, adjunk hozzá még egy kis olajat) pirítsunk meg két vékony szelet teljes kiőrlésű kenyeret is. A saláta alapja bármilyen, boltban kapható salátamix lehet, amiben ha nincs rukkola, ajánljuk, hogy tegyünk bele. Ehhez a salátakeverékhez adjuk hozzá a pirított bacont és kenyérkockákat, valamint a korábban már megpárolt és apróra vágott sütőtököt és egy meghámozott, szintén kockára vágott almát. Ízlés szerint szórjuk meg (pirított) mandulával vagy mogyoróval. A dresszinghez keverjünk ki két kanál mustárt két kanál mézzel, adjunk hozzá pár csepp olivaolajat és almaecetet. Ha ezzel is összekevertük, végezetül szórjuk meg sajttal és már kész is az egészséges őszi finomság.

Az örök kedvenc őszi változata

Egyik kedvenc ételünknek, a pizzának is elkészíthetjük az „ősziesített” változatát. A feltét alapja a karamellizált hagyma. Miközben a serpenyőben karammelizáljuk a hagymát, adjunk hozzá egy kanál mézet, apróra kockázott sütőtököt, szórjuk meg kakukkfűvel és egy kevés fahéjjal. A bacont nem kell külön megpirítani, a húsnak bőven elég, ha a sütőben, a pizzával együtt sül meg. A nyers tésztára először a fűszeres paradicsomszósz kerüljön, erre jöhet a sajt, majd a hagymás szósz. Végezetük jöhet a hús, vagyis a bacon. (Ha húsimádó, nyugodtan adjon hozzá szalámit vagy vékonyra szeletelt kolbászt.)



Pofonegyszerű, mégis nagyon finom

A következő receptet azok is meg tudják csinálni, akik még életükben nem főztek. Olajjal kenjünk ki egy jénai tálat, majd tegyünk bele előre meghámozott és felszeletelt almát, sütőtököt és lilahagymát. Miután összekevertük őket, szórjuk meg sóval, borssal, zsályával és kakukkfűvel. Előmelegített sütőben húsz-harminc perc alatt kész van. Az utolsó tíz percben ne felejtsük el hozzáadni a legfontosabb hozzávalót: a felkockázott bacont. Ha még egy kis ízt szeretnénk belevinni az ételbe, tálalás előtt vékonyan csurgathatunk rá egy kevés mézet.

Bacon a lelke mindennek

Ahogy említettük, a fent tárgyalt receptek mindegyike a bacon miatt válik igazán különlegessé.
– Ennél a húsnál is nagyon igaz, hogy minél magasabb a termék hústartalma, annál minőségibb termékről van szó – mondta Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. kereskedelemi igazgatója. – A prémium baconöket leginkább bükkfán füstölik és sóval tartósítják, nem tartalmaznak mesterséges térfogatnövelő-szereket vagy színezéket, ahogy cukrot sem. 

A több évtizedes tapasztalattal rendelkező Tamási-Hús Kft. termékei nemcsak azért képviselik a legmagasabb szintű minőséget, mert a legmodernebb gépekkel és eljárásokkal készítik termékeiket, hanem azért is, mert kizárólag minősített magyar és EU-s beszállítókkal dolgoznak együtt, ráadásul még környezettudatosak is: baconjeik csomagolása innovációs díjat kapott, mivel úgy alakították ki őket, hogy a lehető legjobban visszaszorítsák az élelmiszerpazarlást.
                        

Kövessen minket a Facebookon is!