Kurucz Zoltán, a futás szerelmese

Azok számára, akik a hosszútávfutás szerelmeseivé válnak, ez az egyszerűnek tűnő sportág sokkal mélyebb élményeket és kihívásokat tartogat, mint azt a felületes szemlélő gondolná. Akadnak közöttük, akik e sport nehézségeit és örömeit megtapasztalva indulnak csodálatos utazásra önmaguk felfedezése, megismerése felé. A félegyházi Kurucz Zoltán is közéjük tartozik. Ő három évvel ezelőtt lépett rá az útra, és az azóta megélt tapasztalatai megváltoztatták a korábbi életét. Ezt a különleges élményt osztotta meg velünk.

– Az ultrafutás nemcsak a tested, hanem a lelked határait is feszegeti. Amikor sikerül átlépned a saját magad által állított korlátokat, és továbblépni azon a ponton, ahol azt hitted, hogy már nem bírod tovább, ott tapasztalod meg, hogy az elme térdre küldhető, s meglátod a lélekerő nagyságát – foglalta össze Zoli.

– Korábban milyen szerepe volt a sportnak az életedben?

– A Darvas iskolában kiváló alapokat kaptunk testnevelőnktől, Fábián József tanárúrtól, valamint az egészséges testtudatunk is kialakult. Rendszeresen jártam futóversenykere, de akkoriban a 800 méter már soknak számított nekem. Középiskolás koromban szinte semmit sem sportoltam, a főiskolai testnevelés órákat pedig ki lehetett váltani túrázással. Először a Budai-hegységben kirándultunk és körülbelül a hatodik alkalommal elkapott a gépszíj. Az erdő világát mindig szerettem. Eleinte a túrázás csak hétvégi kikapcsolódás volt, majd egy 50 kilométeres teljesítménytúrán teljesen beleszerettem a természetjárásba, terepfutásba.

– Mikor és miért kezdtél el futni?

– Körülbelül tíz év kimaradt az aktív sportból, meg is lett az eredménye: a barátaim Micimackónak kezdtek szólítani. Ha lépcsőn kellett felmennem, csak szuszogtam, ekkor a mérleg már három számjegyet mutatott. 2020 júniusában kimentem a kiscsongrádi út buckái közé, ahol elkezdtem kocogni és sétálni felváltva. Nagyon utáltam eleinte, a testem is tiltakozott. Rájöttem, hogy heti egy-két alkalommal nem fog a testem zsírt égetni, így emeltem a távot és a rendszerességet. Lassan elkezdtek leolvadni rólam a kilók és megszerettem a mozgás adta szabadságot. A futás észrevétlenül beépült a mindennapjaimba. A következő 1-2 évben, már rendszeresen indultam maraton feletti terepultrákon, ahol sok kiváló sportemberrel ismerkedtem meg. Ámulattal hallgattam élettörténetük, a megtett utat, amit bejártak. Ekkor még csak kóstolgattam ezt a világot. Bizonyára mindenki ismeri azt az érzést, amikor az csak ismételgeti: „állj meg”, „nem bírod”… Ekkor kell a sarkunkra állni, csendre inteni agyunkat. Az egyik Pálos70-en szerencsém volt megismerkedni Sallai Zsuzsival, őt idézném: „Kényszerítsd térdre az elméd zaját, a csendben jobban hallani a lélek szavát.”

– Mit ad neked a versenyekre való felkészülés és az akár százkilométeres heti edzés?

– A fizikai igénybevételen kívül mentális erőpróba. Az egyhangúság, a fáradtság és a monoton kilométerek leküzdése komoly jelenlétet igényel. Sohasem értettem azokat a futókat, akik le akartak győzni valamit. Vagy a testüket, vagy a lelküket, esetleg a távot. Én nem legyőzni szeretném a testem, lelkem, hanem szinkronba kerülni velük, társként, barátként kezelni őket. Hogyan győzhetnék, ha magam ellen harcolok? A távot sem akarom legyőzni, lefutni, teljesíteni szeretném. Futás közben kikapcsol az agyam. Nem számít, mi van a munkában, a világban. Az egészségem javult, megerősödtem testileg és lelkileg egyaránt. A futás lehetőséget ad arra, hogy a városi zaj és a mindennapi stressz kizárása mellett felfedezzük a természet szépségeit. A hajnalok csöndjében, vagy a naplementék fényében futva gyönyörű helyeket fedezhettem fel. A hosszútávfutás lehet közösségteremtő sport is. Az emberek gyakran csatlakoznak futócsoportokhoz vagy klubokhoz, hogy másokkal együtt edzhessenek és versenyezzenek. Ezen keresztül új barátságokat építhettem és megtaláltam a mozgás adta szabadságot, a futás örömét.

– Volt komolyabb sérülésed?

– Igen, 2021 októberében a vádlimban izomgörcs alakult ki egy hegyi verseny köves lejtőjén és elestem, egy sziklán landoltam a jobb térdemmel. Az orvos kijelentette, hogy „Zoltán, maga nem fut többé”. Azonban egy nagyon kedves és szakmailag kiváló gyógytornásszal Oláhné Marcényi Judittal újra felépítettük a testemet. Nagyon hálás vagyok neki, az elszánt közös munkáért!

– Milyen terveid vannak még a futással?

– Továbbra is tartani szeretném, ha tudom, fejleszteni a pulzuskontrollos felkészüléseim. Minden hónapban jó lenne legalább egy hegyi terepultrát futni. Még jobban figyelni a testem jelzéseit, tartani a lelki harmóniát, élvezni a kilométerek adta örömöt. A futás sokat kér, de még többet ad. Igazán őszinte sport, tükröt tart eléd, megmutatja hol is tartasz az úton. Természetesen vannak kitűzött versenyek is, mint az Ultrabalaton Trail, vagy az Ultra Trail Hungary, de jelenleg az 50-100 kilométeres távokon is megtalálom az örömöt, a feltöltődést. Eszembe jutott egy idézet a futásról, amit valamikor valahol olvastam. Szerintem ez kifejezi mindazt, amit ez a sport nyújtani tud számunkra: “Továbblépni a józanész küszöbén, és megérkezni egy komfortzónán túli világba, ahová a belépés az elme szerint hihetetlen, a külvilág szerint lehetetlen. És ha valaki járt már itt, mindig visszavágyik.”

V. B.

Fotó: Fantoly Márton