Kultúra 2023. október 17. 18:00

A képzőművészet nyolc ágát műveli az Ország Nyuszija

A képzőművészet nyolc ágát műveli az Ország Nyuszija
A képzőművészet nyolc ágát műveli Zsigóné Kati népi iparművész, a világhírnevet a tojásdíszítéssel vívta ki, harminc díszítési technikával dolgozik. Munkássága elismeréseként, és a magyar népművészeti értékek megőrzéséért tett törekvéseiért a Magyar Bronz Érdemkeresztet vehette át a közelmúltban.

Borítókép: Wikipedia

– Mi volt az első gondolata, amikor értesítették az állami kitüntetés odaítéléséről? – erről kérdezte a vármegyei hírportál az ismert kecskeméti tojásdíszítő művészt.


– Nem is akartam elhinni, hogy én, a mélyszegénységben felnőtt lány ilyen magasra jutottam. Csodálatként élem meg még most néhány héttel később is. Ami még nagyon jól esett, a rajongóimtól több ezer gratulációt kaptam telefonon, személyesen és a közösségi médiafelületeken. Érzem az emberek szeretetét, és ez mindennél többet ér.


A Magyar Nemzet Tojása

– Augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából vehette át a Magyar Bronz Érdemkeresztet. Mint alkotóművésznek mit jelent, hogy pont ezen az állami ünnepen tüntették ki?

– Nagyon szeretek minden nemzeti ünnepet, így ezt is. A 2018-ban elkészített Magyar Nemzet Tojása alkotásom tökéletes szimbóluma ezen ünnepeknek, hiszen minden magyar számára eszmei értékeket hordoz. Egyetlen tojásban foglaltam össze magyarságunk fontos üzeneteit: a hit, az összetartozás, a hazaszeretet, az egység szimbólumait. Az üzenete örök érvényű. 

– Pályája során elért már mindent, amire vágyott?

– Az elmúlt évtizedekben szakmailag nagyon sokszor elismertek. A világ legjobb öt tojásdíszítője között tartanak számon, Európában pedig az első vagyok. Sokan csak az Ország Nyuszijaként vagy a Tojásdíszítés királynőjeként emlegetnek. Most pedig átvehettem Novák Katalin által adományozott Magyar Bronz Érdemkeresztet értékmegőrző, példamutató tevékenységem elismeréseként. Közben szerepelek a hetvenesek társaságában című antológia kötetben, amely szintén nagy megtiszteltetés volt számomra ebben az évben, amikor betöltöttem a 70. életévemet. Legmélyebbről a legmagasabbra címmel vallottam benne életemről. A nagy vágyam már csak az, hogy a kiállításom, az életem munkássága végre méltó múzeumi helyet kapjon. A koronát pedig az tenné fel az egészre, ha magasabb lenne a nyugdíjam, hogy ne kelljen félnem a jövőtől.

– Említette a gyűjteményét. Évente hány látogatót fogad?

– A lakásunk egy részét rendeztük be múzeumnak, amit évente sok százan felkeresnek. 300 különböző tojás látható, 30 különféle technikával dolgozom, így valóban egy igazi látványosság, életre szóló élmény a megtekintése. Mindig öröm számomra, ha csoportok érkeznek, de az egyéni látogatókat is szívesen kalauzolom el a tojásdíszítés csodálatos világába. Évek óta keresem a lehetőségét, hogy a város, vagy az ország egyik neves múzeuma felkarolja, és helyet adjon számára, hogy fennmaradjon az utókor számára.

– A Tojásdíszítés királynőjeként vált híressé, de sokan nem tudják, Ön nagyon sokféle ágát műveli a népművészetnek. Felsorolná ezeket?

– Nyolc ágában dolgoztam az évtizedek alatt. A tojásdíszítés mellett festészet, bútorfestés, falpingálás, tányérok és vázák festése népművészeti motívumokkal, riseliő, terítők-ruhák hímzése, rozettafestés és üvegfestés szerepel a repertoáromban. 


Világunk Tojása

– Hogy telnek mindennapjai? Alkotói munkával?

– Ez a nyár nem erről szólt. Sajnos, szeretett férjem eltörte a lábát, így rám maradt a kerti munka is. Szerencsére rendszeresen edzem, így bírtam a többletmunkát, a strapásabb feladatokat is. Így az alkotói munka most háttérbe szorult. Nem is baj, örülök, hogy én legalább tudtam tartani a frontot. Ráadásul idén húsvétkor mutattam be legújabb monumentális munkámat, a Világunk Tojását. Ez három év kemény munkáját jelentette, a szemem nagyon elfáradt, így most nem is baj, ha pihentetem. Ez lett életem fő műve, amely a Föld minden emberéhez szól.

– Tervezi már az újabb nagy volumenű alkotását?

– Igen is, meg nem is. Gondolatban már körvonalazódik egy újabb csoda, de nem biztos, hogy megcsinálom. Nem ér annyit, hogy az egészségem, a szemem rámenjen, romoljon az aprólékos munka miatt. Amint a gyűjteményem méltó helyet kapna, azonnal nekilátnék. Nem lenne számomra fáradtság, csak öröm.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!