Helyi hírek 2023. október 16. 08:00

Új elnöke van a nyugdíjas klubok helyi egyesületének

Új elnöke van a nyugdíjas klubok helyi egyesületének
Magonyné Kis-Czakó Katalin néhány hónapja Juhász Istvántól vette át a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének vezetését. Eltökélt szándéka, hogy vezetőtársaival: Horváth Ferenc alelnökkel, Győriné Farkas Annával, Németh Lászlónéval és Szőriné Kis Gabriellával közösen újdonságokkal gazdagítsák a tagok életét, aktív és szórakoztató lehetőségeket kínálva a közösséghez csatlakozni vágyóknak.  

– Az időskor az emberi élet természetes velejárója, amit el kell fogadni, amire fel lehet készülni. Ha az aktív munka befejezése után is nyitottak maradunk az újra, megtaláljuk azokat a célokat, amik elégedetté és boldoggá tesznek bennünket. Amikor néhány hónapja társaimmal átvettük a KNYKE vezetését, úgy fogalmaztunk, nyissuk ki a kapukat mindenki előtt, fogadjuk be az egyedül élőket, a közösségbe vágyókat, a segíteni akarókat.

A családnak, a közösségeknek meg van az a szerepe, mint régen, csak átalakult. A klubok életében is az egymásért tenni akarás, az egymás közötti barátságok, a közösen átélt élmények, az együtt töltött vidám percek kötik össze az időskorúakat, mint egy nagy családban. Mi még nem tudjuk a régi élményeket, vidám perceket felidézni, de a jövő előttünk van és a céljainkat közösen szeretnénk a város időskorú lakosaival valóra váltani. Célunk, hogy minél több kiskunfélegyházi időskorú, nyugdíjas a családon kívül is találja meg azt a közösséget, ahol jól érzi magát, ahol tartalmasan töltheti el szabadidejét. Szeretettel várjuk közösségeinkbe, klubjainkba az érdeklődőket akár a városban, akár a város vonzáskörzetében élnek. Tegyük széppé és tartalmassá az idős éveinket, a jövőnket – fogalmazta meg a célokat Magonyné Kis-Czakó Katalin.

V. B. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!