Helyi hírek 2023. október 19. 12:00

Színházi és művészeti élmények a Móra gimiben

Képgaléria
Színházi és művészeti élmények a Móra gimiben
Nemzetközi hírű akrobatáktól, Liszt-díjas zongoraművésztől és jólismert szakemberektől tanulhattak a Móra Ferenc Gimnázium diákjai október 18-án. Az intézmény az országos KultUp programhoz csatlakozott azzal a céllal, hogy közelebb vigyék a diákokhoz a színház, a művészetek és a zene világát.

– A gimnázium feladata, hogy klasszikus műveltséget adjon a diákoknak, megmutassa nekik a színház, az opera, a népzene világát, ezáltal is bemutatva az önkifejezés lehetséges módjait. A KultUp programpont erről szól, ezért csatlakoztunk a kezdeményezéshez. A szervezésben Kisné Letkó Bernadett kolléganőm segített – mondta Bozóné Rosta Eszter, az esemény szervezője. Hozzátette azt is, hogy a programban a gimnázium minden osztálya részt vesz, osztályonként 6 rendhagyó órával.

A félegyházi intézmény első alkalommal csatlakozott a KultUp országos színházi roadshowhoz. A program célja a színházi és művészetoktatási programok eljuttatása középfokú oktatási intézményekbe, élménypedagógiai fejlesztés, kultúraterjesztés, pályaválasztási szemléletformálás és tehetséggondozás céljával.

– A diákok színművészeti előadásokon, művészeti foglalkozásokon, akrobatika bemutatón, rendhagyó irodalom- és drámaórákon vehettek részt. A célunk az volt, hogy kimozdítsuk őket komfortzónájukból, a frontális oktatásból és egy élményszerű, interaktív napot adjunk nekik. Az órákon különböző drámajátékokat, szituációs helyzeteket kellett bemutatniuk, ezzel is gyakorolva az önkifejezést. A Rippel-fivérek akrobatikaórát tartottak a tornateremben, Hodászi Ádám drámafoglalkozásain a Pál utcai fiúk, A helység kalapácsa és a Csongor és Tünde művek kerültek terítékre, Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ars poeticajáról beszélt, Benedekffy Katalin énekművész pedig az operától a népdalig címmel tartott bemutatót – emelt ki néhány programelemet Bozóné Rosta Eszter.

– Végzett diákjaink közül lesz, aki orvosi, ügyvédi vagy tanári pályán tanul tovább, vagy épp művészeti szakon. Úgy gondolom, hogy a mai programnak később lesz majd hozadéka, hiszen olyan motivációt, élményeket kaptak a fiatalok, amelyek életük későbbi szakaszában lehetnek meghatározóak – összegezte.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton és Albert György     
             

Kövessen minket a Facebookon is!