Helyi hírek 2023. október 19. 10:00

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP
Az MSZP Jogod van hozzá! című programjáról, annak helyi és országos vonatkozásáról tartott sajtótájékoztatót dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő és Horváth Tamás, az MSZP választókerületi elnöke október 18-án, szerdán.



Dr. Harangozó Tamás elmondta, hogy a párt szeptemberben országjárásra indult a Jóléti Magyarország – Jogod van hozzá! programmal. Egy hónap alatt szinte az összes megyeszékhelyen jártak utcai kitelepüléseken, aláírásgyűjtéseken, lakossági fórumokon. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy baloldali pártként külföldi, skandináv típusú országok mintájával szeretnék érzékeltetni az elérendő célokat. Alapvető lényegeként említette, hogy egy sokkal összetartóbb, nem polarizált ország, társadalom van a skandináv térségben. Ez évtizedek óta tartó tudatos döntések eredménye, amelynek egyik fontos pontja, mindennek az alapja, hogy magasan tartják a béreket. Nem kiszolgáltatott, agyonhajszolt munkaerőt kínál fel nemzetközi cégeknek, hanem jól képzett, önmagát jól érző, az életet tisztességgel élő emberek nagyon magas hozzáadott értékű munkáját, amihez hozzáad mindent a kormány, a politika, a törvények és maga a költségvetés is. Ehhez egy magas százalékú adórendszer is társul, de ezért cserébe az ott élő állampolgárok a világ legjobb színvonalú közoktatását, egészségügyi rendszerét, szociális ellátórendszerét kapják. A folytatásban 5 pontot ismertetett, amit az őszi ülésszakban benyújtott a párt az országgyűlésnek.



Úgy vélik, ahhoz, hogy változás legyen, ezeket azonnal meg kellene lépnie a kormánynak:

– A magyar kormánynak haza kell hoznia az uniós fejlesztési pénzeket! Úgy véli, hogy a magyar kormány képtelen Európában megtalálni a helyét és csak hadakozni tud, aminek a magyar emberek isszák meg a levét.

– Idén azonnali, 8 százalékos béremelésre van szükség! Ezzel az emeléssel a brutális, az EU átlagát háromszorosan meghaladó inflációnak a kompenzálása valósulna meg, ami bár az itt élő embereknek nem hozna többet, de legalább nettó kár nem érné őket. Továbbá a minimálbért adómentessé tennék, és januártól bevezetnék az európai minimálbért, ami 875 Euro, azaz körülbelül bruttó 350 ezer forintos összeget jelentene. A családi pótlékot a duplájára emelnék, hogy némi segítség funkciót tudjon betölteni a családoknak.

– Csak olyan gyárba lehessen külföldi munkavállalót behozni, ahol kollektív szerződés létezik! Ez ugyanis egyszerre garantálja, hogy az itt élő magyar munkavállalók érdekei sem csorbulnak és a külföldieké sem. Valamint garantálja azt, amitől mi a legjobban félünk, hogy a külföldi olcsó munkaerő az itt élő magyar munkavallók körülményeinek, munkához jutásának, vagy fizetésének romlását idézi elő.

– Az önkormányzatok jogának helyreállítása anyagi támogatások, döntési jogosultságok tekintetében!  

– Az oktatás rendbetétele! A pedagógusbérek rendezése, a tanárhiány megszüntetése, a státusztörvény felülvizsgálata! Szeretnék, hogy az első diplomát, első szakmát mindenki ingyen szerezhesse meg.



Horváth Tamás elmondta, hogy a részletes programokban nagyon sok helyi vonatkozású csatlakozási pont van. (külföldi munkavállalók, jogállásuk, beilleszkedésük) Kiemelte, hogy az MSZP álláspontja, hogy a telepített üzemeket, gyárakat magyar munkaerővel töltsék meg. A félegyházi MSZP azt a célt tűzte ki, hogy igenis hangot kell adni annak a problémának, ami a városban tapasztalható. Először is jogunk van a tisztességes egészségügyi ellátáshoz és ne kelljen több 10 kilométert utazni az ellátásért. Az a tendencia, ami az elmúlt években kialakult, az csorbítja a félegyháziak jogait. Az aláíráskampány azért jött létre, hogy felhívják a helyiek figyelmét arra, hogy nem szükségszerű, hogy ez így legyen.  Mindemellett rávilágított arra, hogy jogunk van ahhoz, amit felépítettek a szüleink, nagyszüleink (a kórház, az egészségház, az óvodák, idősek otthona). Ezeket fent kell tartani, dolgozni kell rajta, pénzt kell invesztálni bele, nem szabad, hogy elvesszenek.



Kéri a városlakókat, hogy támogassák a kampányt aláírásukkal, találkozzanak, beszélgessenek a piacon a párt képviselőivel. Dr. Garai Istvánra is emlékezett, aki sok éven keresztül sportorvosként is tevékenykedett Kiskunfélegyházán, erre a szolgáltatásra sincs ma már lehetőség itt. Beszélt a hulladékszállítás problémájáról, az év közepén megváltozott a fenntartóról és arról, hogy sajnos minőségi javulás nem tapasztalható. Végezetül az önkormányzati bérlakásprogram fontosságára, az ingatlanállomány fejlesztésére, valamint az idősek otthonának elavult, korszerűtlen épületére hívta fel a figyelmet, amelyben véleménye szerint az önkormányzatnak komoly feladata lenne.

A tájékoztató után lakossági fórum vette kezdetét, ahol a városlakók kérdéseire, felvetéseire válaszoltak a megjelent politikusok.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márto 
            

Kövessen minket a Facebookon is!