Kultúra 2023. október 21. 15:00

Selyemfestmények kiállítása a Holló-körben

Képgaléria
Selyemfestmények kiállítása a Holló-körben
Ősz húrja zsong címmel Vakulyáné Varga Erika selyemfestő kiállítása nyílt meg a Holló László Képzőművész Kör galériájában október 20-án, pénteken.

A megjelenteket Rátkai Zsuzsanna köszöntötte, majd átadta a szót Csernus Krisztinának, aki mint az alkotó barátja szólt a megjelentekhez.

– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy szólhatok Önökhöz ezen az estén, amikor az egyik legkedvesebb barátom kiállítása nyílik meg a közönsége előtt. Személyes indíttatású gondolataim vannak, mivel Erikát régebbről ismerem, mint ahogy az alkotói munkáját elkezdte. A természet szeretete hozott bennünket össze, így aztán az évek során volt alkalmunk közösen felfedezni és rácsodálkozni annak szépségeire, megküzdeni a kihívásaival. Kerestük a természetben az izgalmat és a nyugalmat, mint ahogyan ezt jó néhányan még teszik. Mindannyian keressük a harmóniát, de Erika meg is találja a finom részletekben rejlő szépséget és az összhangot. Képes észrevenni a saját maga által összegyűjtött termések, növények színeiben, formáiban a szépséget. Ezt utána az általa választott anyagra, a selyemre kivetíteni, új tartalmat, jelentést adni az élő természetnek és az élettelen tárgyaknak. Ezeken a képeken természet szépségei a zenei formákkal kapcsolódnak össze – fogalmazott.

A folytatásban megtudhattuk, hogy az alkotó festményei nemcsak a tartalmában, és témáiban tudnak megújulni, hanem a technikájában is. A selyemfestésen belül folyamatosan figyeli és keresi az anyagban rejlő lehetőségeket. Az elmúlt időszakban a selyemfestés akvarell lehetőségeit mutatta be: a képek selyem anyagra ragasztott selyem tapétaformákból állnak össze, míg a sálak gőzfixálós selyemfestéktől lesznek lágyak, puhák és fényesek. Mostanság a művész a fénnyel festés irányába is elkalandozott, amelyeknek kézzel fogható bizonyítékai is a tárlat anyagát képezték.

– Ez a technika csak a nyári napnál alkalmazható, szélcsendben. A kifeszített anyagra gyors ecsetvonásokkal kerül fel a festék, majd az előre átgondolt helyre a virágok, vagy levelek, termések. A nap fényétől a festékbe ivódnak az árnyékok, amelyek kiadják a felrakott mintát – mondta Csernus Krisztina.

Hozzátette, hogy barátját valódi értékteremtő embernek látja, akinek érdeklődéssel figyelte munkásságát, akinek gondolatai érdekelték, és akinek nyugalmat sugárzó magabiztos derűje környezetére és alkotásaira is kivetül.

– Érteket teremt az értékét fogyasztó világunkban – fogalmazott, majd ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást.

Vakulyáné Varga Erika megköszönte a megjelenteknek, a közreműködőknek a részvételt és mindenkinek jó szórakozást kívánt. A kiállításmegnyitót Kovács-Csonka Szilvia gitárjátékával és énekhangjával tette még meghittebbé.

Z. A.
              

Kövessen minket a Facebookon is!