Közélet 2014. december 9. 11:00

Várja a projektötleteket a megye

Várja a projektötleteket a megye
Októberi alakuló ülésén Rideg Lászlót választotta meg elnökének a 24 tagú Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Az 57 éves pedagógus nem ismeretlen a megyében élők számára: 2002 óta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, az utóbbi négy évben alelnöke.




 

Rideg László Homokmégyen született, 1957-ben. Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd Szegeden a József Attila Tudományegyetemen szerzett matematika-földrajz szakos tanári diplomát. Több mint 30 éve Kiskőrösön él. Hosszú ideig tanítás mellett vett részt a kiskőrösi képviselőtestület munkájában, egy ciklusban alpolgármester is volt. 2006 és 2010 között a megyei közgyűlés Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottságának elnöke, 2010-től a megyei közgyűlés alelnöke. Nős, két felnőtt gyermeke van. Szenvedélye a sport és a természetjárás. Több hazai zarándok útvonal mellett feleségével kettesben 31 nap alatt végigjárta az El Camino, a Szent Jakab út 800 kilométeres szakaszát Spanyolországban. Az elmúlt években megyei alelnökként elkötelezetten dolgozott a Magyar Zarándokút, különös tekintettel annak bács-kiskun megyei szakaszának fejlesztéséért.

– Mindannyian járjuk a magunk útját, tényleges és átvitt értelemben is. Hiszek abban, hogy a feladataink és kihívásaink egytől egyig lehetőséget kínálnak arra, hogy valami jót tegyünk – szögezi le beszélgetésünk elején az elnök.

– Számba vette már az idáig vezető utat?

– Természetesen. Tanári múltam nagy segítséget jelent a kapcsolatteremtésben, az emberismeretben és a szervezésben. 16 éven át helyi képviselőként, 12 évig a megyei közgyűlés tagjaként ismerkedhettem az önkormányzati struktúrával, az utóbbi négy évben alelnökként lehetőségem volt bejárni a megye valamennyi települését, és megismerkedni a térség polgármestereivel. Ennek köszönhetően úgy láthattam hozzá az elnöki feladatokhoz, hogy a megyei polgármesterek kétharmadát ismerem.  

–  Milyen változáson ment keresztül eközben az úton járó ember?

– Rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg, a legkülönbözőbb pozíciókban. Sokan közülük nagy hatást tettek rám. Mint például a dusnoki plébános, vagy az a hartai asszony, akit Felvidékről telepítettek be annak idején. Megérintett az élete. De említhetném azt a polgármestert is, aki településének arra az adottságára építve, hogy sok az üres, elhagyatott ingatlan, egy kiváló fejlesztési tervet dolgozott ki. Képes volt tehát erényt kovácsolni abból, ami mindenki másnak hátránynak tűnt. Vagy a Magyar Zarándokút… A megyei szakaszhoz kacsolódó fejlesztések, ahogy az út végigjárása is, rendkívüli élményekkel gazdagított: rengeteg emberséget és jó szándékot tapasztaltam meg. A pozitív emberek a helyi közösségek mozgatórugói, akik az én életemet is gazdagabbá teszik.

– 2012. január 1-jével a korábbi intézményfenntartóból a területfejlesztés kulcsszereplői lettek a megyei önkormányzatok. Hogyan látja ennek tükrében a megye jövőjét?

 

– Az ország és a megye olyan időszak előtt áll, amikor soha nem látott nagyságrendű pénzügyi források felhasználására nyílik lehetőség.  A megyei önkormányzat alapfeladata az lesz, hogy ebben segítsük a vállalkozókat és a településeket. Bács-Kiskun megyében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nagy lehetőségek előtt áll. Ezen belül az egészséges élelmiszerek termelésére, a biogazdálkodásra, és az állattenyésztésre helyezzük a hangsúlyt. Rengeteg kiváló elképzelésről szereztünk tudomást, ami lelkesítő. Segítjük az önkormányzatokat a pályázatok megtalálásában, megírásában, ha igénylik, a projektmenedzseri feladatokat is átvesszük tőlük. Az ötletet, elképzelést tőlük várjuk, de a kidolgozásban és a szakmai feladatokban minden támogatást megadunk. A turizmust fejlesztése érdekében egy megyei turisztikai szervezet létrehozását tervezzük. Szeretnénk elérni a megye legjobb fürdőinek gyógyhellyé való minősítését, és kiemelt szerepet szánunk a borainknak. Meggyőződésem, hogy az alföldi bor előtt rendkívüli lehetőségek vannak!

– Vagyis bizakodó Bács-Kiskun megye kilátásait illetően…

– A regionális ügynökség Szegedről Kecskemétre került, vagyis a megyei pályázatok ügyében nem kell többé Szegedre járnia a vállalkozóknak, hanem ide a megyeházára. Szeretnénk elérni, hogy minden járási székhelyen legyen egy csapat, amely helyben segíti a pályázatok gondozását. Ennek a pontos formája még nem dőlt el, de minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy minél több pályázati pénz kerüljön a megyébe. Eddig több mint 1700 projektötletről értesültünk, és biztos, hogy rengeteg kiváló elképzelés van még ezen felül is. Mindenkit arra biztatok, hogy ossza meg velünk terveit, vágyait, elképzeléseit, legyen szó néhány milliós, vagy akár milliárdos nagyságrendről! Ígérhetem: mi partnerek leszünk és segítünk!

 

 

Tóth Timea


Fotó: keol.hu


 

Kövessen minket a Facebookon is!