Helyi hírek 2023. november 10. 13:00

A kirgiz nagykövetet fogadta Csányi József polgármester

Képgaléria
A kirgiz nagykövetet fogadta Csányi József polgármester
A Kirgiz Köztársaság magyarországi nagykövete, Talantbek Kushchubekov és nagykövetségi tanácsosa, Almazbek Asanbaev tett látogatást városunkban, november 9-én. Látogatásuk célja volt Kiskunfélegyháza és a Kirgiz Köztársaság közötti potenciális együttműködés lehetőségének megtárgyalása a turizmus, a gazdaság és a kultúra területén.

A delegációt Csányi József polgármester fogadta a polgármesteri hivatal dísztermében, az eseményen jelen volt Olasz Anita, a Tourinform iroda vezetője és Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója. A nagykövetet Csányi József polgármester kalauzolta a hivatal dísztermében, ahol röviden ismertette Kiskunfélegyháza történelmét, majd a díszteremben elhelyezett három festmény szereplőit mutatta be, akik Kiskunfélegyháza életében nagyon fontos szerepet játszottak: Kossuth Lajost, dr. Holló Lajost és Petőfi Sándort. A terem díszítőelemeiről is részletesen mesélt: a kukorica, a búzakalász, a mezei vadvirágok, amelyek mezővárosi voltát szimbolizálták városunknak. Szó esett Kiskunfélegyháza nevezetességeiről, a hungarikumokról, a 100 éves platánsorról, de még Rózsa Sándor neve is felmerült a kedélyes beszélgetés során.

Az esemény a polgármesteri tárgyalóban folytatódott, ahol Talantbek Kushchubekov elmondta, hogy nagy örömmel érkezett – immár másodszorra – városunkba. A polgármesterhez intézett szavaiban megjegyezte: ahogyan a városról beszél, abból érezhető, hogy szívvel-lélekkel végzi a munkáját.

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt hozott létre nagykövetséget Kirgizisztán Budapesten azzal a céllal, hogy a megtermelt anyagi javaknak potenciális piacot kutassanak fel egymás országaiban, illetve jövőbeni befektetőket találjanak a Magyarországon használt technológia, technikai tudás Kirgizisztánban történő meghonosítására. Elhangzott az is, hogy ők egy partneri szövetségnek köszönhetően közvetlenül, vám nélkül tudnak szállítani Oroszországba és más szovjet utódállamba. Ez a lehetőség megítélésük szerint Magyarország számára is előnyös lenne, hiszen ezeket az országokat rajtuk keresztül vámmentesen tudnánk elérni.

Kifejtette: sok kirgiz fiatal tanul Budapesten valamilyen felsőoktatási intézményben, és az a tapasztalatuk, hogy az itt szerzett tudással és diplomával a világon bárhol meg tudják állni a helyüket. Eddig is sok kirgiz vállalt külföldön munkát, elsősorban Oroszország és Ukrajna területén, de az ismert körülmények miatt ezek a munkavállalók új lehetőségeket keresnek, és többek között Magyarországra is mint jövőbeni potenciálra gondolnak. Talantbek Kushchubekov szerint nagyon szorgalmas és lehetőségekkel teli országként tekintenek ránk a Kirgiz Köztársaságban.

A turisztika és a kultúra területén rejlő együttműködési lehetőségeket kifejtve a nagykövet rámutatott: jól látható, hogy Magyarország beintegrálódott Európába, városainkban élénk a turizmus. Ők megőrizték a nomád életmódot és hagyományokat, ennek köszönhetően számos olyan látványosságot, különlegességet találhatnak náluk a turisták, ami komoly vonzerőt jelenthet.

A nagykövet kitért arra is, milyen öröm számára, hogy Magyarország Kormánya egyre nagyobb mértékben nyit kelet felé.

– Bár őseink egy helyről érkeztek, mégis nagyon távol kerültünk egymástól és volt idő, amikor nehéz volt a kapcsolatot fenntartani. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy a két ország újra közelít egymáshoz. Gazdasági és kulturális értelemben is sokkal szorosabb kapcsolatot ápolunk: kirgiz diákok tanulnak, kirgiz munkavállalók dolgoznak ma már Magyarországon. Az országok között soha nincs félreértés, kiegyensúlyozott a viszony - fogalmazott a Kirgiz Köztársaság magyarországi nagykövete.

A találkozó folytatásában a delegáció megtekintette Kiskunfélegyháza nevezetességeit, látogatást tettek többek között a Kiskun Múzeumban és a Móra Ferenc Művelődési Központban is.

Z. A. 

Fotó: Fantoly Márton
               

Kövessen minket a Facebookon is!