Kultúra 2023. november 21. 13:00

Kihirdették a XXII. Lakiteleki Filmszemle győzteseit

Kihirdették a XXII. Lakiteleki Filmszemle győzteseit
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén közösen szervezte meg a filmszemlét.

A Sára Sándor emlékezetére meghirdetett XXII. Lakiteleki Filmszemlére két kategóriában lehetett nevezni: művelődés – hungarikumok, helyi értékek a Kárpát-medencében; valamint "Most mutasd meg" – 18 év alatti fiatalok mobiltelefonnal készített filmje – „Helyi értékek a településemen és környezetemben témakörben. A felhívásban kiírt határidőig a Kárpát-medencéből 118 alkotás érkezett. Az előzsűri (október 17-18.) döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 43 alkotás jutott be. A szemlének november 15. és 17. között a Hungarikum Liget adott otthont, Lakiteleken.

A zsűri elnöke: dr. Buglya Sándor Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja. A zsűri társelnöke: Sára Balázs, Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense.

A zsűri tagjai: Agócs Sándor költő, szerkesztő; Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának főosztályvezetője, a Hungarikum Bizottság titkára; Bágya Rita kommunikáció szakember, a Lakiteleki Filmszemle zsűri titkára; Bakos Edit, az Art-Mozi Egyesület tiszteletbeli elnöke; Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke; Baranyai Gergely szabadbölcsész; Barlay Tamás, az MTVA Vallási Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztő-műsorvezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója; Bartók Csaba szerkesztő-rendező, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének alelnöke; Bolyáki Attila, a Kultfilm alapítója; Dippold Pál József Attila-díjas író; dr. Dulai Sándor, a Szabad Föld újságírója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára; Ékes Ilona, az ERGO-Európai Regionális Szervezet elnöke; Falusi Márton József Attila-díjas költő, író, irodalom- és eszmetörténész, a Magyar Művészet főszerkesztője, a Századvég kutatója; Farkas György rendező, producer; Fehér István, Lakitelek alpolgármestere, pedagógia szakos egyetemi tanár, filmelmélet fakultációval; Gajdics Ottó, a Szabad Föld főszerkesztője; Gazsó L. Ferenc újságíró, író; Gulyás Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész; Halmy Kund politológus, történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos segédmunkatársa; Havasi János újságíró; Hévizi Róbert, a Nemzeti Művelődési Intézet Látogatóközpontjának vezetője; dr. Kecsenovity Egon Junior Prima-díjas vegyész, az eChemicles Zrt. fejlesztőmérnöke; dr. Kollarik Tamás Bánffy Miklós-díjas producer, filmes szakember, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense; Kovács Anita újságíró; Lakatos Iván Balázs Béla-díjas filmrendező-producer; Lezsák Sándor József Attila-díjas író, költő, az Országgyűlés alelnöke; Matkovics Annamária színművész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa; Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. stúdióvezetője; Nagy Dóra, az IKON elnöke, doktorandusz hallgató, publicista; Nagymihály Zoltán történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos segédmunkatársa; Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője; dr. Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár ügyvezető igazgatója; Ökrös Csaba, a Petőfi Népe főszerkesztője; Pilhál György, a Magyar Nemzet főmunkatársa; dr. Riba András László történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár – levéltár és szakmafejlesztési igazgatója; Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező; Szabó Attila rendező-operatőr; Tanos Miklós szerkesztő-rendező; Tuba Mariann Balázs Béla-díjas filmvágó, a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezető szerkesztője; továbbá Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Lakitelek, Nagykőrös, Szeged és Tiszakécske iskoláiból álló, mintegy 300 fős diákzsűri, valamint Izsák, Jászszentlászló, Lakitelek településeinek több mint100 fős nyugdíjas közössége ítélte oda. 

A díjakat Lezsák Sándor, József Attila-díjas író, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; dr. Buglya Sándor, a zsűri elnöke, Sára Balázs, a zsűri társelnöke; V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja, Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára és a zsűri tagjai adták át.

Lezsák Sándor beszédében Sára Sándorra emlékezett és reményét fejezte ki, hogy a Lakiteleki Filmszemlét a jövő esztendőben is meg tudják majd tartani.
 

XXII. LAKITELEKI FILMSZEMLE Sára Sándor emlékezetére

Kövér László, az Országgyűlés elnökének 1 millió forintos különdíját, A Mediaworks Hungary Zrt. 100 ezer forintos különdíját, az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyv- és ajándékcsomagját és az M5 csatorna különdíját a „A kolompok nyelvén – Gyékénykoporsó” c. alkotás kapta.
Rendező: Zsigmond Dezső, Budapest

Csák János, kulturális és innovációs miniszter által felajánlott 1 millió forintos különdíjat, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 25 ezer forintos különdíját és a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 25 ezer forintos különdíját „A csodapipa” c. alkotás kapta.
Rendező: Tóth-Pócs Roland, Kecskemét

Külgazdasági és Külügyminisztérium által felajánlott 1 millió forintos különdíjat, a Petőfi Népe 50 ezer forint értékű különdíját az „ami ÉLTET…” c. alkotás kapta.
Rendező: Debreceni Kamilla, Csap, Ukrajna

Az OTP Bank által felajánlott 1 millió forintos különdíjat az „Egy lúd, kétszáz tehén s vaj huszonhét dragonyos Csehétfalván” c. alkotás kapta.
Rendező: Antal-Demes Szabolcs, Kovászna, Románia

A dr. Pintér Sándor belügyminiszter által felajánlott különdíjat az „Álmomban még operálok” c. alkotás főszereplője, dr. Perner Ferenc kapta.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 500 ezer forintos különdíját, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 25 ezer Ft-os különdíját, a Darvas Fotóklub 25 ezer Ft-os különdíját és a Szegedi Arany János Általános Iskola 25 ezer Ft-os különdíját a „Volt egyszer egy mozi” c. alkotás kapta.
Rendező: Dózsa Endre, Budapest

A Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos különdíját a „Kerelőszentpáli Hallerek” c. alkotás kapta.
Rendező: Major Anita, Csabdi

A Kairosz Kiadó 200 ezer forintos különdíját, a Neumann János Egyetem 200 ezer forintos különdíját és a Lakiteleki Önkormányzat különdíját az „Ezeréves vadvízország” c. alkotás kapta.
Rendező: Kocsis Tibor, Budapest

Dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter különdíját a „Faölelő” c. alkotás kapta.
Rendező: Végh Attila, Nagymaros

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját a „Fekete csend – Bari Janó portré” c. alkotás kapta.
Rendező: Boros Ferenc, Szombathely

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum bizottság tagja Zsolnai ajándék kollekció különdíját a „Akiket a háló megfogott…” c. alkotás kapta.
Rendező: Kovács László, Budapest

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár 200 ezer forintos különdíját, „Magyarnak születtem Erdélyben” c. alkotás kapta.
Rendező: Horváth Viktória, Kiskunmajsa

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 150 ezer forintos különdíját a „Csoda” c. alkotás kapta.
Rendező: Szenek Orsolya, Szeged

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 150 ezer forintos különdíját a „Nyaram Magyarország vizein” c. alkotás kapta.
Rendező: Bódi Vince, Cserkeszőlő

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125 ezer forintos különdíját és a Neumann Lapkiadó által felajánlott egy éves Eurázsia magazin előfizetését a „Megmozdul a föld” c. alkotás kapta.
Rendező: Miholcsa Gyula, Marosvásárhely, Románia

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125 ezer forintos különdíját és a Kairosz Kiadó könyvcsomagját a „Hangszerhúrok, sorsfonalak” c. alkotás kapta.
Rendező: Fábián Andor, Székelyudvarhely, Románia

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125 ezer forintos különdíját és Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a „Csillagösvényen” c. alkotás kapta.
Rendező: Száva Enikő, Székelyudvarhely, Románia

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125 ezer forintos különdíját a „Akácfa a sziklában” c. alkotás kapta.
Rendező: K. Debreceni Mihály, Csap, Ukrajna

Az IKON 50 ezer forintos különdíját, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat különdíját és a Kairosz Kiadó könyvcsomagját a „Ha jön a fa, akkor menni köll” c. alkotás kapta.
Rendező: Iván Attila, Magyarkanizsa, Szerbia

A lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25 ezer Ft-os különdíját, az izsáki Ezüst Gólyák Nyugdíjas Klub 25 ezer Ft-os különdíját és a Jászszentlászlói Nyugdíjas Klub 25 ezer Ft-os különdíját az „Álmomban még operálok” c. alkotás kapta.
Rendező: Petényi Katalin, Budapest

Dr. Nagy István agrárminiszter különdíját az „Cirok az örök” c. alkotás kapta.
Rendező: Baráth Réka, Makó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter különdíját a „Betekintés a geszterédi aranyszablya rekonstrukciós folyamataiba” c. alkotás kapta.
Rendező: Pilló Ákos, Budapest

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter különdíját a „15M 7,5cm Skoda Hegyi ágyú” c. alkotás kapta.
Rendező: Skultéti Péter, Budapest

A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a „A vasbuca – Hungarikumünnep Torockón” c. alkotás kapta.
Rendező: Hajdú Péter Mihály, Szeged

A Kairosz Kiadó könyvcsomagját a „A Dunakanyar és a Szentendrei-sziget titkai” c. alkotás operatőre, Zajti Balázs kapta.

Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a „A munkácsi turul meggyalázása” c. alkotás kapta.
Rendező: K. Debreceni Mihály, Csap, Ukrajna

Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a „Kultúra a háború árnyékában” c. alkotás kapta.
Rendező: Vass Tamás, Csap, Ukrajna

Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a „Izzik még” c. alkotás kapta.
Rendező: Nádasdi Anikó, Debrecen

A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25.000 forintos különdíját a „Nekem Félegyháza jelent mindent…” c. alkotás készítője a Darvas Fotóklub kapta.

A nap filmje, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola, a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és a közönség döntése alapján „Volt egyszer egy mozi” című alkotás lett.
            

Kövessen minket a Facebookon is!