Helyi hírek 2023. november 22. 08:00

A Torony ABC jótékonysági gyűjtőkosarába várják a felajánlásokat

A Torony ABC jótékonysági gyűjtőkosarába várják a felajánlásokat
Negyedik alkalommal indult jótékonysági gyűjtés, amelynek során tartós élelmiszerrel segíthetjük a rászorulókat – tudtuk meg Bajzák-Csikós Ágnestől, a Torony ABC vezetőjétől, az akció elindítójától.

Az alapkoncepció ugyanaz, mint évekkel ezelőtt: a Torony ABC-ben elhelyezett gyűjtőkosárba várják a felajánlásokat, amelyek később a csomagok alapját adják. A szervező hangsúlyozta, hogy a lényeg tényleg a kis dolgokon van, hiszen már egy kilogramm liszt vagy cukor nagy segítség lehet, és ha csak mindenki ennyit bele tud tenni a nagy egészbe, akkor újra csodálatos összefogás valósulhat meg.

A jótékonysági gyűjtés fő támogatói Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Dél-100 Kft. Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense elmondta, hogy nagyon jól összeszokott csapat valósítja meg évről évre az adventi gyűjtést, gördülékenyen zajlik az esemény. Fekete Kriszta, a Dél-100 Kft. képviselője hozzátette, hogy cégük a helyi események, rendezvények, akciók támogatását tűzte ki célul, természetesen olyan ügyekben, ami egyezik a vállalat szemléletével.

A szervezők elmondták, hogy idén egy kis változtatást vezettek be és ajánlás útján választják ki azt az 50 családot, magánszemélyt, akinek a csomagot eljuttatják. Idén is számítanak a nagyvállalatok segítségére és az előző évek tapasztalata alapján perselyeket is kihelyeznek majd a városban, ahová anyagi támogatásukat helyezhetik el a segíteni szándékozók. A kiszállítás december 20-án lesz, addig várják a felajánlásokat. Ugyanezen a napon az előzőleg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban összegyűjtött játékadományok kiszállítására is sor kerül.

Z. A.

                  

Kövessen minket a Facebookon is!