Helyi hírek 2023. december 7. 08:00

Hogyan teremtsük meg gyermekünk biztonságos kötődését?

Hogyan teremtsük meg gyermekünk biztonságos kötődését?
Második alkalommal vár minden érdeklődőt előadására Feketéné Csikós Szilvia mentálhigiénés szakember, családterapeuta a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba. A december 9-én, 10 órakor kezdődő esemény az Egymáshoz kapcsolódó – Hogyan teremtsük meg gyermekünk biztonságos kötődését? címet viseli.

Az előadó elmondta, hogy az általa életre hívott Borostyán Ház is segítő missziót tölt be, de mivel oda érthetően nem mindenki jut el, küldetésének gondolja, hogy információt adjanak, segítsék az anyákat, apákat, párokat minden olyan mondattal, amit egy-egy ilyen előadás keretében hazavihetnek magukkal és így talán – ha kicsi változtatással is – de gördülékenyebbé teszik a kapcsolódásaikat, a mindennapjaikat. Hozzátette: ezek az előadások nemcsak azokhoz szólnak, akik kifejezett problémát éreznek maguk körül, hanem természetesen azokat is várják, akik nyitottak arra, hogy hogyan lehet mindent egy picit jobban csinálni.

Az előadás során fény derül majd arra, hogy gyermekünk biztonságos kötődését hogyan és mikor alakíthatjuk ki. Miért annyira fontos, hogy már a magzati korban, a várandósság alatt foglalkozzunk ezzel. John Bowlby angol pszichiáter kötődéselmélete szerint minden csecsemőnek létszükséglete a kapcsolódás. Neki ugyanis az élete múlik rajta. A kötődési mintázat 6 hónapos kortól 3 éves korig kialakul, de Feketéné Csikós Szilvia hangsúlyozta, hogy később sincs késő ezen változtatni, átformálni.



– Egy síró csecsemőnek szüksége van az édesanyjára. Amit megtanítunk a gyermekünknek ekkor, hogy ha odamegyünk, ölbe vesszük, akkor érzi, hogy fontos nekünk, számíthat ránk, a világ biztonságos. Viszont, ha nem vagyunk válaszkészek számára, akkor pont az ellenkezője képeződik le a kis lelkében. Erre építjük, eszerint éljük a későbbi életünket felnőttkorban: bizalmasan a világ, az emberek, a kapcsolatok felé, vagy bizalmatlanul, szorongva – fogalmazott az előadó. Hozzátette: mindenkit szeretettel várnak, de a legfontosabb célközönségnek a várandós anyukákat, apukákat nevezte meg és természetesen gyermekes, kisgyermekes szülőket.

Végezetül megtudtuk, hogy a könyvtári előadásoknak a jövőben folytatását tervezik, előreláthatólag negyedévente, valamint Borostyán Házban elindítják januártól az Ezüsthíd nevű anyakört, ahol szintén hasonló témákkal várják az érdeklődőket.

Z. A.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!