Helyi hírek 2023. december 10. 10:00

Fellobbant a remény gyertyája

Képgaléria
Fellobbant a remény gyertyája
Szombat este ünnepélyes keretek között meggyújtották a város koszorújának második gyertyáját. Az adventi koszorú a keresztény vallásban Isten örök szeretetét jelképezi. A koszorún lévő gyertyák mindegyike egyedi jelentéssel bír. Az előző héten a hit gyertyáját gyújtottuk meg, most pedig a reményét.

A vendégeket Görög Anita köszöntötte Várady Lilly, Téli szép! című versével.

Bandukolni térdig érő hóban,
gyönyörködni hósapkás oromban,
utazni kedves, csilingelő szánon,
ez az igazi téli álom.

Hóembert rakni kinn a kertben,
részt venni havas, téli örömökben,
siklani szikrázó, fényes havon,
ez az igazi téli vigalom.

Csúszkálni fényes korcsolyákon,
nevetni fehér hólabdákon,
nézni szállongó hópihét,
ez az igazi téli szép!

A második gyertya a remény szimbóluma, amely arra emlékeztet minket, hogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten fiát, Jézust.

Hajagos Gyula, a Szent István Templom plébánosának ünnepi gondolataiban elmondta: Ameddig nem tudjuk megfogalmazni magunkban, hogy mit is ünneplünk ezen a különleges ünnepen, addig nem is tudunk igazán készülni. A karácsony Jézus születésének ünnepe, ezért erről méltóképpen kell megemlékeznünk. A karácsony az ég és föld találkozásának ünnepe, a karácsony a tiszta nagy találkozások ünnepe. Ezek a találkozások tiszták kell, legyenek. Éppen ezért ezekben a hetekben meg kell vizsgálnunk, hogy milyen tiszták az emberi kapcsolataink. Vajon valódi örömmel tudunk találkozni bárkivel karácsonykor? Félre tudjuk tenni az emberi sértődéseinket? Vajon tiszta szívvel tudunk nyitni a másik ember felé? Ezekre kell megtalálnunk önmagunkban az őszinte válaszokat.

A műsor folytatásaképpen Rokolya Csaba, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium igazgatója szólt néhány szót a 9/KNYA osztályának ünnepi műsoráról, amelyre Csősz Beáta és Grósz Erika segítségével készültek fel.

Az előadást követően az iskola igazgatója, Tóth Tímea igazgatóhelyettes asszony és a 11/a osztály képviselői átadták a szülőknek a Márió és Maja gyógykezeléséhez összegyűjtött adományt.

Végezetül pedig Csányi József polgármester, és Rokolya Csaba igazgató meggyújtotta a második adventi gyertyát.

Tarjányi Lili

Fotó: Fantoly Márton 
          

Kövessen minket a Facebookon is!