Kitekintő 2023. december 25. 14:00 Forrás: MTI

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette karácsonyi beszédében

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette karácsonyi beszédében
A szentföldi harcok leállítását, a kétségbeejtő humanitárius helyzet megoldását és a közel-keleti konfliktus tartós rendezését sürgette Ferenc pápa karácsonyi beszédében, amelyet a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondott el december 25-én, hétfőn délben.

Borítókép: Vatican Media

A pápa elmondta: fájó szívvel gondol azokra az emberekre, akiket a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én meggyilkoltak Izraelben, illetve elhurcoltak, és szívén viseli annak a még mintegy száz embernek a sorsát, akit még mindig túszként tartanak fogva, és sürgette szabadon engedésüket.


Fotó: Vatican Media

„A világ keresztényeinek tekintete most Betlehem felé fordul, ahol ezekben a napokban a fájdalom tölti meg a szíveket, és csend honol” – mondta az egyházfő, aki hagyománya szerint felsorolta a világ összes háború dúlta térségét, köztük Ukrajnát, és békét sürgetett mindenütt.

Ferenc pápa ülve olvasta fel beszédét, amelynek végén latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló áldását, az Urbi et Orbit.
             

Kövessen minket a Facebookon is!