Kultúra 2024. január 14. 08:00

Elindult az óvodásoknak szóló Vitéz László program

Elindult az óvodásoknak szóló Vitéz László program
Elindult a Déryné Program keretében a Vitéz László alprogram, amelynek célja a színházi kultúra elérhetővé tétele az ország minden szegletében az óvodás korosztály számára – közölte a szervezet az MTI-vel.

Borítókép: Déryné Program

A Vitéz László alprogram célja, hogy komplex művészeti tevékenységeken keresztül bevezesse a bábszínházi élményt az ország valamennyi óvodájába. A kétszer 45 perces foglalkozás első felében drámajátékok, táncház és bábelőadás, míg a második részében kézműves alkotómunka zajlik.

A Kis Domonkos Márk által vezetett, 2020-ban indult Déryné Program szervezői szerint a kulturális élmények mindenki számára elérhetők és fontosak, függetlenül lakóhelytől, életkortól vagy gazdasági háttértől. A művészeti érdeklődés felkeltése és a színházi nevelés már a legfiatalabb korban kezdődik, erre fókuszál a Vitéz László alprogram.

Az alprogram díjmentesen juttat el óvodákba játékos színházi foglalkozásokkal kiegészített bábelőadásokat. A témanapok középpontjában a magyar népmesék és eredetmondák állnak. Az előadásokat mozgásos játékok, drámapedagógiai és kézműves foglalkozások egészítik ki.

A Vitéz László alprogram közép- és nagycsoportos korú gyermekeknek szól, és nagy hangsúlyt fektet a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek bevonására.

A Vitéz László alprogramról további információ a Déryné Program weboldalán érhető el.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!