Kultúra 2024. február 21. 11:00

Félegyházán járt a Portugál – újabb sikerdarab a Bugaci Tanyaszínháztól

Képgaléria
Félegyházán járt a Portugál – újabb sikerdarab a Bugaci Tanyaszínháztól
A Portugál című tragikomédiát mutatta be a Bugaci Tanyaszínház a Móra Ferenc Művelődési Központban február 17-én és 19-én. A félegyháziak most is nagy szeretettel fogadták az amatőr színészekből álló társulatot.

Az egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató darab hosszú ideje népszerű eleme a hazai színházak repertoárjának. Ajánlója szerint a történet egy eldugott kis település kocsmájában játszódik, amely az egyetlen közösségi tér és ahol megállt az idő. Az itt élő, lélekben megrekedt, lecsúszott emberek vágyai, álmai rajzolódnak ki a történetben, amely során megjelenik a kitörés reménye. Az előadás végére azonban kiderül, hogy a sokak által ismert történet cselekménye voltaképpen állóvíz, nem jut sehova.

Fotó: Nagy Gergely  
                          

Kövessen minket a Facebookon is!