Közélet 2014. december 16. 08:20

Új irány, régi célok: munkahelyek, szülészet, Fürdőszálló

Új irány, régi célok: munkahelyek, szülészet, Fürdőszálló
Csütörtökön tárgyalja a kiskunfélegyházi képviselő-testület azt az előterjesztést, amely alapján a polgármesteri és fejlesztési kabinet felelne a jövőben a város első emberének feladatát érintő ügyek mellett valamennyi Kiskunfélegyházával összefüggő beruházási és fejlesztési feladat sikeréért. Az új szervezet vezetője az előterjesztés szerint Dósai Bence lesz, akinek az is személyes feladatai közé tartozna, hogy aktív kapcsolatot ápoljon a helyi vállalkozókkal. A kabinetvezetőt egyebek mellett az önkormányzati választás óta eltelt két hónap tapasztalatairól, és az elindított új irányról kérdeztük.

– Bár meglehetősen fiatal, kezdőnek semmiképp sem nevezhető. Honnan az elköteleződés?

– Félegyházi születésű vagyok, itt élek, itt végeztem az iskoláimat. A Dózsa György Általános Iskolába jártam, majd a Közgazdasági Szakközépiskolában szereztem érettségit. 2010 és 2011 között a művelődési bizottság külsős tagjaként, 2012 és 2014 között pedig a jogi bizottság külsős szakértőjének volt szerencsém betekinteni az önkormányzati munkába. Az utóbbi két és fél évben Csányi József közvetlen munkatársaként dolgoztam, az önkormányzati választásokon elláttam a kampányfőnöki teendőket is. Ezzel párhuzamosan két egyetemre járok: ebben a tanévben szerzem meg a közigazgatási diplomámat, mellette a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogásznak tanulok.

– Mi teszi indokolttá a szervezeti átalakítást?

– Az átvétel során azt tapasztaltuk, hogy bizonyos feladatok nem kapnak a súlyukhoz, jelentőségükhöz méltó figyelmet. Például a településfejlesztés – az a terület, ami más városokban prioritást élvez, amely Kiskunfélegyháza fejlődésének záloga lehet – teljesen el volt hanyagolva. A méltatlan helyzet felszámolása azért sem tűrt halasztást, mert a választásokat megelőzően a Félegyháza Programban megfogalmazott célok valóra váltása elképzelhetetlen hatékony településfejlesztési munka, versenyképes csapat nélkül. Hiszen ide fut be minden projekt, itt kezelik a pályázatokat… Komoly eredmény, hogy sikerült Kiskunfélegyházára visszacsábítani Németh Péter országosan elismert településfejlesztési szakembert, aki több éves távollét után visszajött a hivatalba dolgozni, mert egyetértett az általunk meghatározott célokkal. Vallom, hogy a vezetés csapatmunka, nem egyszemélyes feladat. A sikerhez jó szakemberekre van szükség, akiket meg is kell becsülni.

– Milyen lehetőségei vannak erre az önkormányzatnak?

– Polgármester úr vezetési stílusával összhangban mindenekelőtt azt szeretnénk, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak nyugodt munkakörülmények között dolgozhassanak. Mi nem mérjük stopperrel, hogy mikor érkezik és hagyja el valaki az épületet, viszont megköveteljük az ügyfélközpontú, pontos és kifogástalan munkavégzést. A felháborítóan magas, csillagászati, akár 1 millió forintot is megközelítő fizetéseket felszámoltuk. Viszont a jó szakembereknek törekszünk méltó fizetést adni!

– Fejlesztések, vállalkozókkal való kapcsolattartás, polgármesteri kabinet, két egyetem… Nem sok ez egyszerre?

– A munkám nem 8 órás feladat, de nem volt az korábban sem. Nem panaszkodom, pontosan tudtam mit vállalok. Polgármester Úr feszített tempót diktál, ami nagy kihívás, de igyekszem a legnagyobb alázattal és tisztelettel helytállni. Nem ritka, hogy akár 14-16 órát dolgozom naponta, és általában a hétvégéim sem szabadok. Mindannyiunkat lelkesít a cél, és hogy egy remek csapat formálódik. Gondolok itt többek között dr. Faragó Zsoltra, akit szakmailag és emberileg is nagyra tartok. Örömömre szolgál, hogy januártól Kiskunfélegyháza jegyzőjeként erősíti a hivatalt. Sok feladatot vesz le a vállamról Gyuricza Gergő kollégám, de a régi dolgozók között is nagyon sokan vannak, akiket köszönet és elismerés illet a munkaidő kereteit messze meghaladó odaadásukért. Közéjük tartoznak többek között a jegyzői iroda, városüzemeltetési osztály, a pénzügyi osztály, a hatósági, ügyviteli vagy éppen a szociális csoport munkatársai.

– Voltak azonban olyanok is, akik nem fértek bele a csapatba… Milyen mértékű elbocsátásra került sor a hivatalban?

– Kizárólag azzal a néhány emberrel váltunk meg egymástól, akik nem tudtak azonosulni a régitől eltérő városvezetési szemlélettel. Hangsúlyozom azonban, hogy senkit nem rúgtunk ki! Ezek az emberek közös megegyezéssel távoztak a hivatalból.

– Hogyan összegezné a kabinet munkáját keretbe foglaló célokat?

– Fő célkitűzésünk továbbra is, hogy új munkahelyek jöjjenek létre a városban. Amióta hivatalban vagyunk, több új beruházás elindítását tudtuk segíteni, és az ipari parkban is több területet gazdára talált. Ezek eredményeként – ez az első két hónap mérlege – már a jövő évben biztosan több mint 100 új munkahely jön létre. Ezúton is arra biztatok minden helyi vállalkozót és cégtulajdonost, hogy keressenek bizalommal fejlesztési ötleteikkel, adjanak feladatot, és én igyekszem segíteni abban, hogy minden elérhető fejlesztési lehetőséget ki tudjanak használni, legyen szó hazai, vagy Európai Uniós forrásról. Mindemellett folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket, külföldi befektetőkkel, nagykövetségekkel egyeztetünk. Legutóbb a kínai nagykövettel volt megbeszélésünk Lakiteleken. A prioritások közé tartozik a szülészet visszaállítása. Ma már pontosan látjuk, hogy a bezárásról szóló döntés nem volt indokolt. Ez súlyos vétség a közösséggel szemben. Komoly erőfeszítéseket teszünk a Fürdőszálló megmentéséért is. Lezsák Sándor segítségével felvettük a kapcsolatot a Magyar Fürdőszövetséggel, és elkészült egy bemutatkozó anyag is, amely az épületben rejlő lehetőségeket tárja fel a befektetők előtt. Szeretném megjegyezni, hogy a Fürdőszálló hasznosítását úgy képzeljük el, hogy az épület lehetőség szerint a város tulajdonában maradjon. A megoldásra váró kérdések között az egyik legsürgetőbb az úgynevezett PPP-s konstrukcióban épült sportcsarnok, aminek napi 1 millió forintot meghaladó terhe már-már elviselhetetlen az önkormányzat számára. Ez azért is szomorú, mert míg más települések ki tudták azt lobbizni, hogy az állam átvállalta tőlük az előnytelen konstrukcióban épült beruházások terhét, addig nekünk az egész a nyakunkon maradt. Lezsák Sándor elnök úrral több alkalommal egyeztettünk ebben a kérdésben, és segítséget kértünk ahhoz, hogy az állam legalább részlegesen vállalja át a várostól ezt a két és fél milliárd forintot meghaladó összeget. Az így felszabadult forrásból iskolákat, közintézményeket újíthatnánk fel, több pénzt tudnánk a szociálisan rászorulók támogatására és a város szebbé tételére fordítani.

– Két hónap után érik-e még meglepetések?

– Ahogy mondani szokás: sorra „dőlnek ki a csontvázak” a szekrényekből. Vannak ügyek, amelyekben felmerülhet a jogszerűtlenség, esetleg bűncselekmény alapos gyanúja. Ezekről egyelőre bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit azonban ígérhetek, hogy alapos kivizsgálást követően minden indokolt esetben feljelentést fogunk tenni. Bár valljuk, hogy a városnak botrányok helyett békére és megnyugvásra van szüksége, azt is gondoljuk, hogy el kell számoltatni azokat, akik nem a törvény szellemében jártak el.

T. T.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!