Közélet 2014. december 16. 14:20 Forrás: kormany.hu

Megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete
A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest - közölte a köznevelési államtitkárság.





Előzőleg a Nemzeti Pedagóguskar elnöke és 13 rangos állami és egyházi gimnázium vezetője levélben kérte a kormányfőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes vezetőit és a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy továbbra is a minimálbérhez kötötten emelkedjenek a pedagógusbérek, és ne változtassanak a vonatkozó szabályozáson. A köznevelési államtitkárság emlékeztetett: a pedagógusok voltak az elsők, akiknek a kormány életpályát kínált 2011-ben, és ennek részeként a béremelést is megvalósította.

A jövő évi költségvetésben is benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete. 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye a 2014. évi októberben kézhez kapott bérhez képest, s a béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik. Erre a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtását rögzítő kormányrendelet biztosít garanciát - rögzítették.

Kiemelték: ilyen mértékű ágazati béremelés nem volt más területen, és a kormány a pedagógusi munka megbecsülésére nagy hangsúlyt fektet. Kitértek arra is: a pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetése az előzetes ütemezésnek megfelelően folyik, egy év alatt háromszor is emelkedett a pedagógusok alapilletménye 2013. szeptember és 2014. szeptember között. 2014 után 2015-ben is tovább növekszik a pedagógusok bére, 2015. januártól több mint 20 ezer pedagógus illetménye az előmeneteli rendszer részeként legalább 8 százalékkal növekszik majd.

Ők azok, akik pedagógus II., vagy mesterpedagógus minősítést kaptak idén. 2016 januárjától a kormányzat szándékának megfelelően tovább folytatódik a pedagógus II. és a mesterpedagógus fokozatba átlépők számának a növekedése, így a bérük is nő - mutattak rá. A pedagógus életpályához tartozó béremelés 2015. szeptember 1-jétől kiterjed majd azokra a nevelő-oktató munkát segítő munkakörökben dolgozókra - például pedagógiai asszisztensekre - is, akik rendelkeznek pedagógus szakképzettséggel. A pedagógusbér-emelés fenntartótól függetlenül minden pedagógusra vonatkozik - jelezték.

 

Kövessen minket a Facebookon is!