Kultúra 2024. március 13. 12:00

Carpe diem!? címmel megnyitott a gimnázium diákjainak tárlata

Képgaléria
Carpe diem!? címmel megnyitott a gimnázium diákjainak tárlata
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjainak képzőművészeti tárlata nyílt meg március 12-én, kedden, a Móra Ferenc Művelődési Központban.

A kiállítás a Carpe diem!? címet viseli, aminek jelentését az esemény minden pillanata magán hordozta. A gimnázium páratlan tehetséggondozásának köszönhetően a diákok műsoruk során dalban, versben, rap-szövegben és bábjátékban is megmutatták a horatiusi gondolat saját nyelvükre lefordított értelmezését.

A megjelenteket Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója köszöntötte, külön kiemelve Rosta Ferenc alpolgármestert, a Móra Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatóját, dr. Kása Zsuzsannát, az intézmény igazgatóját, Szabó Ildikó művésztanárt, a gimnázium képzőművészeti szakkörének vezetőjét, valamint a kiállítás szervezőjét.

A folytatásban a diákok műsorát láthatta a közönség. Elsőként Görög Nóra 9/C osztályos tanuló saját dalát adta elő, őt követte Faragó Jenő 10/ANy osztályos diák, aki Carpe diem című versét prezentálta zenei alappal, majd Antal Bianka 10/ AT osztályos tanuló azonos című költeménye következett.

A tárlatot dr. Kása Zsuzsanna gimnáziumi intézményvezető nyitotta meg, beszéde kezdetén elemezte a tárlat címét, a jelmondatot, ami majdnem kétezer éve született. Ahogy fogalmazott az elmúlt idők során sokféle értelmezéssel lehetett a kifejezést megtölteni, amit a diákok is megtaláltak.

– A Carpe diem kifejezés számomra hordoz egy kis szomorúságtartalmat is. Olyan értelmezést látok mögötte, amiben benne van az elmúlás gondolata is. Úgy éld az életedet, hogy tisztában legyél azzal, hogy egyszer bizony véget ér. Természetesen fontos, hogy törődjünk a holnappal, levonva a múlt tanulságait, de csak úgy, és annyira, hogy közben nem mulasztjuk el a jelent. Mert mi – kicsit idősebbek – már tudjuk, hogy minden nap ajándék. Megéri lassítani, mert itt és most kell megélni örömeinket, esetleg bánatunkat. Így lesz a holnapból is egész értékű, csodálatos ma – mondta az igazgató. Hozzátette: a diákok alkotásai azt tükrözik, hogy a jelen legteljesebb megélésére törekszenek. Majdnem száz tanuló rajza, festménye, plasztikája, digitális rajza és verse sorakozik a kiállítótérben, amelyek között vannak kötelező tanulmányok, de vannak érzelmekről, világnézetről szól művek is.

– Komolyan kell venni, oda kell figyelni, mert a mi gyerekeinknek a ma megélt érzései és gondolatai láthatók itt. A kiállító diákok között vannak olyan végzősök, akik egyetemi felvételire, vizuális kultúra érettségire készülnek. Az ő műveik tükrözik azt a szakmaiságot, ami által betekintést nyerünk az iskolában működő műhelymunkába. A kiállítás ezáltal keresztmetszetét adja a vizuális művészetekkel továbbtanulni kívánó tanulók szakmai útjának is. Büszke vagyok diákjainkra. Büszke a tehetségükre, arra, hogy időt és energiát nem kímélve, művészi eszközökkel vetik papírra a mában rejlő élményeket, értékeket és szépségeket. Szeretettel gratulálok nektek és természetesen Szabó Ildikó tanárnőnek, aki a sok együtt töltött idő által szakmailag és mentálisan is terelgetett benneteket. Kiemelem még Kiss Bettina kolléganőmet, aki utolsó éves egyetemistaként nagyon lelkiismeretes munkát végzett Ildikó és tanulói mellett – mondta el végezetül dr. Kása Zsuzsanna.

A kiállítás zárásaként Kele Nikol Léda 10/E osztályos tanuló Carpe diem! című drámai bábelőadását láthatta a közönség. A kivételes tehetségű diák ezúttal is nagy munkát fektetett produkciójába, amit ő írt, rendezett és adott elő.

A tárlat március 28-áig látogatható.

Z. A.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!