Paphalmi Róbert: Az én természetem
Képgaléria
A természetfotókból álló tárlaton Kovács Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója köszöntötte a nagy létszámban megjelent vendégeket. Néhány gondolatban kitért a fotóművész tehetségére és népszerűségére, amit számos kiállítás és elismert kép bizonyít. Köszönetet mondott Róbertnek és kreatív csapatának a képekhez illeszkedő dekorációért. A kiállításmegnyitó hangulatát Zsirmik István és Fődi Ágnes hangszeres és énekes produkciója emelte. Ezt követően Zakar Anita tolmácsolásában hallgathattuk meg Róbert gondolatait a természet és a fotózás iránti szeretetéről.
– Gyermekkorom óta szoros kötelék fűz a természethez, hiszen 1975 nyarán érkeztem ebbe a világba, s az első találkozásom a természet dolgos szereplőjével egyúttal az én természetem formálódásának kezdete is volt. Gyermekként sok időt töltöttem nagyimnál, ahol nemcsak a kézzel fogott légyfogás technikáját sajátítottam el, de a jugoszláv Novi Sad adásaiban vetített nyugati természetfilmek nézése is szívem csücskei voltak. Ezekben a pillanatokban a világ eltűnt körülöttem, és szinte a szavannák, az amazonasi esőerdők vagy éppen a sarkkörök végeláthatatlan mezőin éreztem magam. Ekkoriban értettem meg igazán, hogy a természet szépségében, őszinteségében és vadságában rejlik az élet egyik legnagyobb varázsa. Mentoraim között olyan kiválóságok szerepeltek, mint Fekete István, Széchenyi Zsigmond, Konrad Lorenz, Gerald és Lee Durrell, Sir David Attenborough, dr. Jane Goodall és Dian Fossey munkássága.
De a legnagyobb hatást édesapám gyakorolta rám, aki kézen fogva vezetett be először a mi kis hazai őserdőnk rejtelmeibe, a lakiteleki Tőserdőbe. Az ő tanítása alapján később, a tölgyesekben járva, nemcsak vaddisznó lábnyomokat kutattunk és gubacsokat gyűjtöttünk, de megtanultam a madarak hangjait is, hogy még jobban megérthessem és megfigyelhessem a körülöttem zajló természetes folyamatokat. Gyermekként sosem értettem, hogy apám hogyan teszi mindezt olyan könnyedén. Az idő múlásával azonban rájöttem, hogy a természet megértése és az állatok ismerete segített neki abban, hogy mindig pontosan tudja, mire számíthatunk az adott túra során. Összességében életem során rengeteget tanultam a természetről és annak szépségeiről, és mindazt a tudást és tapasztalatot, amit gyermekként és felnőttként is elsajátítottam, nap mint nap felhasználom a természetben eltöltött idők során.
Zakar Anita később beszélt arról, hogy hogyan találta meg a fotózás szenvedélye Róbertet. Elmesélte, hogy kezdetben egy analóg Zenit fényképezőgéppel kezdte, amihez 24 kockás filmtekercset kellett használni. A film korlátozott mennyisége és az előhívás költségei arra ösztönözték, hogy megtanuljon türelmesen várni és megörökíteni a pillanatokat. Az első modellek között szerepeltek a lila akácfák és a poszméhek. Ezeknél a modelleknél nincs erőltetett műmosoly, nincsenek kicsavart pózok, és nincsenek közösségi oldalakra feltett hamiskás képek szuper családokról. Ott kint pontosan az történik, aminek történnie kell. A természetfotózásban konzervatívnak számít: nem megy etető-, itatóhelyekre, nem épít leskunyhókat, nem tép le egyetlen fűszálat sem egy tisztább kép elkészítésének reményében. Soha nem nyúl bele a környezetbe, inkább, ha tudja, akkor belekomponálja a belógó ágakat, tuskókat, bokrokat a fotóiba.
Az előadás végén Anita felolvasta Róbert saját versét, amit a Föld napja alkalmából írt:
„Amikor annyira közel jön hozzád, hogy eláll a lélegzeted.
Amikor annyira közel jön hozzád, hogy legszívesebben belekiabálnád a világba boldogságod.
Amikor annyira közel jön hozzád, hogy nem fér bele a keresőbe.
Amikor annyira közel jön hozzád, hogy tudod, egységben vagy vele, s része a természetnek.”
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
