Helyi hírek 2024. április 22. 08:00

Esőbeálló és beszélgetőhely a József Attila iskolánál

Képgaléria
Esőbeálló és beszélgetőhely a József Attila iskolánál
Birtokba vették a gyerekek a város legújabb és legkülönlegesebb esőbeállóját – vagy akinek úgy jobban tetszik, buszmegállóját – a József Attila Sportiskolai Általános Iskolánál. A környezetbe illeszkedő, megjelenésében esztétikus, funkciójában hiánypótló építmény az első napokban igazolta létjogosultságát, hiszen a diákok szívesen vonultak alá nem csak a buszra várakozni, de ücsörögni, beszélgetni is.  

Az Albrecht László városi főépítész egyedi terve alapján, félegyházi kivitelezésben megépült esőbeálló még nincs teljesen kész. Végső formáját ugyanis akkor nyeri el, amikor beültetik az odaszánt növényeket. Az acélszerkezet a rá felfutó borostyánnal szép példája lesz majd az építészet és a kertépítészet ötvözésének.

Mint azt a városi főépítésztől megtudtuk, Juhász László városüzemeltetési osztályvezető a készen vásárolt esőbeálló helyett inkább az egyedi megvalósítást szorgalmazta, ezért megkérte őt, hogy készítsen egy javaslatot. A látványterv elnyerte a városvezetés támogatását, így Ódor László, a szociális és közfoglalkoztatási osztály vezetőjének együttműködésével elkezdődött a kivitelezés a közfoglalkoztatotti műhelyben. Először legyártották a főbb elemeket, majd az összeállításában is közreműködtek a közfoglalkoztatottak. Albrecht László külön kiemelte Mónus Dénes nevét, aki a kivágásban, hegesztésben és összeszerelésben fontos szerepet töltött be. Néhány szerkezeti elemet városi vállalkozók készítettek el. Közreműködött a kivitelezésben Pinczel István helyi lakatos és Bozóky István kőfaragó is, aki a mészkőből készült kockákat – mint ülőalkalmatosságokat – és a zöldnövényzet elültetésére szolgáló belső keretet készítette el.

Most a kertészeti munkák következnek, amelynek során borostyán lesz felfuttatva az acélszerkezetre, amely körül színes cserjéket telepítenek. Így gondoskodnak róla, hogy az itt tartózkodó gyerekek a városban is találkozzanak a természettel – fogalmazott Nagy Ágnes városi főkertész, hozzátéve: – Az esőbeálló képében pici fantáziával egy óvó, védelmező fát ismerhetünk fel. A fa lombja véd az esőtől, széltől, a nap hevétől. Jelképezi a természetet, amivel együtt élve, ráhangolódva számtalan csodát vehetünk észre magunk körül. Benne rácsodálkozhatunk az élet nagy és apró üzeneteire. Az üzeneteket pedig meg kell tanulnunk érteni. Ez a kis pihenőhely a mindennapok rohanásában állít meg egy pillanatra. Az „épített növény” és az ültetett növények együtt üzenik: figyeljünk egymásra, a környezetünkre, becsüljük meg az életet, lássuk meg a szépet, örüljünk neki és legyünk hálásak érte.

T. T.

Fotó: Fantoly Márton
                   

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Zöldváros Zöld város