Program 2024. április 25. 14:00

Látványos felvonulással ünnepelnek a hajtányosok május elsején

Látványos felvonulással ünnepelnek a hajtányosok május elsején
Ismét teljes hosszában járható a 149-es Kecskemét KK – Kiskunmajsa KK keskeny nyomközű vasútvonal. Ebből az alkalomból rendeznek Hajtányünnepet május elsején, szerdán. Ezt egy látványos, motoros hajtányos felvonulással és az állomásokon rövid ismertetőkkel teszik meg.

Borítókép: Kiskunsági Hajtánypálya Facebook-oldala

A Kecskeméti Kisvasút fejlesztését több évnyi előkészítő munkát követően kezdte meg Kékesi Márton mérnök-közgazdász, vasútfejlesztési szakember. A koncepció lényege, hogy a MÁV Zrt. pályaüzemeltetési feladatait egy magántársaság látja el az állami pályaműködtető helyett, így cserébe a vasúti törvény adta keretek között lehetőséget kap hajtányok közlekedtetésére. Ebben a win-win helyzetben a MÁV Zrt. mentesül sok, számára kényelmetlen feladattól, az emberek pedig egy új szolgáltatás igénybevételi lehetőségével gazdagodnak. A kezdeményezéshez később több tucat önkéntes csatlakozott.


Fotó: Kiskunsági Hajtánypálya Facebook-oldala

Segítségükkel mára 52 kilométeren vált lehetővé a vasúti közlekedés Kecskemét KK és Kiskunmajsa KK állomások között, valamint országszerte több követő akadt, akik a környezetükben még meglévő, de már leállított forgalmú vasútvonalaknak kívánnak ismét szerepet szánni. A Kecskeméti Kisvasút esetében azonban a hajtányozás még nem a végállomás, hanem csupán a négy, egymásra épülő lépcsőből álló fejlesztés első üteme, ezt ünneplik most. Céljuk, hogy a vasúti létesítmények idővel teljesen megújuljanak, és visszatérhessenek a sínekre az igazi kisvasúti szerelvények is. 

Május 1-jén az egyes állomásokon bemutatják az eddigi eredményeket, valamint a jövő lehetséges irányait. Hajtányon utazni a férőhelyek korlátozott száma miatt most nem lesz mód, igény esetén erre más időpontban kínálnak lehetőséget. 
                 

Kövessen minket a Facebookon is!