Az utolsó lépések… – In memoriam dr. Lukács József
Vaskerekeken megtett kilométereivel többször megkerülhette volna a Földet. Lelkiismeretes munkával szolgálta az utazók kényelmét. Rá is tipikusan illett Moldova György: „Akit a mozdony füstje megcsapott…” elhíresült írása. Nyitott és befogadó volt az őt körülvevő világra. Műveltsége megalapozta jó kapcsolatteremtő képességét. Nem nagyon bírta a helyhez kötött bezártságot. Nyugtalan lelke mindig kereste az újat, a változást, a szépet és a jót. Vélhetőleg ez tartotta egész munkásélete során a MÁV-nál. Munkája nyújtotta számára a viszonylagos szabad mozgást, ami Magyarországon anno nem volt könnyen elérhető mindenki számára. „Utasellátós voltam, nem vasutas” – vallotta.
Szülőként a 90-es évek közepén ismerkedtem meg Lukács Józseffel Kiskunfélegyházán. Mindkettőnk két-két kislánya osztálytárs, sőt, barát lett az általános iskolában. Közös hobbink, a sakk, idővel barátsággá érlelte ismeretségünket. Rendszeres résztvevője lett a Móra Ferenc Művelődési Központ „Pince 72” Sakk Klubja foglalkozásainak. Részt vállalt Félegyháza–Korond testvérvárosi sakk-kapcsolatának elmélyítésében. Műveltsége, széles látóköre a sakktáblán is megmutatkozott.
Tudtuk, de legalább is sejtettük betegsége súlyosságát, de ami jött, az mégis nagyon hirtelenül jött, döbbenetet keltett. Az utolsó lépéseket a Kossuth utcai szabadtéri sakktáblán tette meg, a legutolsó előtt. Távozása nagy űrt hagyott maga után a sakk-klubban.
A vonatok továbbra is jönnek-mennek. A vaskerekek csikorognak a csillogó sínpárokon, de talán a fényük kissé tompább, hiszen valaki hiányzik az utasfülkéből. De a vonat nem vár…
Kedves Józsi barátom!
Családom, a magam, a félegyházi és korondi sakkozó barátaid nevében mély fájdalommal búcsúzom tőled!
Isten veled, nyugodj békében!
Barátod, Nagy György
