Program 2024. május 16. 07:00

Pénteken nyílik a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás

Pénteken nyílik a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás
Május 17-én, pénteken 19 órakor nyílik a 2024-es Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás a Petőfi-téren, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.

2002-ben, egyszeri alkalomra tervezték az eseményt – idézi fel a kezdeteket Lantos Szabolcs szervező. A kiállítás küldetése volt, hogy a művészek alkotásait a szabadba helyezzék ki, mintegy szó szerinti természetes kiállítóteret biztosítva annak, és egyben céljuk volt az emberek mindennapjaihoz közelíteni a művészetet. Az első alkalmat aztán újra és újra követte még egy, idén körülbelül a huszadik szervezésnél tartanak. (Volt néhány év, amikor – többek között a járvány miatt is – elmaradt.) Tematikáját tekintve főszerepben volt már a víz, tűz, fém és újrahasznosított anyagok is, idén pedig a homok, mint anyag lesz a főszereplő és Monostori Ferenc szobrászművész.



– Nagyon sok ötlet született és valósult meg az évek során és szerencsére jó emberek voltak mellettem mindig. Az idei kiállítás egyedülálló lesz, Monostori Ferenc alkotásai tényleg kivételesek. A több mint három méteres Móra-szobor homokból készül és a remények szerint az első fagyokig fent is marad majd – mondta Lantos Szabolcs. Hozzátette: a művész a megnyitó napjától a következő péntekig fog dolgozni az alkotáson, mindennap meg lehet tekinteni őt munka közben, gyakorlatilag reggeltől estig.

A Miénk itt a tér kiállítást Csányi József polgármester nyitja meg, az eseményen közreműködik Sevecsek Béla. Monostori Ferenc bronzszobrai a kiállítás ideje alatt az Art-Turkában tekinthetők meg, május 27-éig.

Z. A.
        

Kövessen minket a Facebookon is!