Helyi hírek 2024. május 23. 19:30

A Molnártelepi út újjáépítéséről tartottak lakossági fórumot

Képgaléria
A Molnártelepi út újjáépítéséről tartottak lakossági fórumot
Lakossági fórumot tartott dr. Kiss Ákos Csaba, a 9-es számú választókörzet önkormányzati képviselője május 22-én, szerdán, a Jégh család Nagyszőlő úti ingatlanának udvarában. A fórum elsődleges célja a molnártelepi út újjáépítésével kapcsolatos tájékoztatás volt. A legfrissebb információkat a meghívott vendégek: Csányi József polgármester és dr. Faragó Zsolt jegyző osztották meg a jelenlévőkkel.

A kötetlen hangulatú beszélgetésen a polgármester és a jegyző leszögezte: az önkormányzat 2014 óta, gyakorlatilag Csányi József polgármesterré választásának kezdetétől foglalkozik ennek az „örökölt” problémának a megoldásával, és részletesen beszámoltak az immár évtizede folyó előkészítő munka fázisairól is.

Megtudtuk: a tervezést, fejlesztést megelőző szükséges, és olykor rendkívül bürokratikus háttérmunkálatok – többek között a MÁV-val, a magyar állammal és a különböző szolgáltatókkal való egyeztetések – több évet vettek igénybe. Ezekre azért volt szükség, mert a molnártelepi út újjáépítésének a jelenlegi szélességben nincs értelme. Az út terheltségét is figyelembe véve megnyugtató megoldást egy hét méter széles, csapadékvíz-elvezetéssel ellátott út építése jelent, mellette pedig egy majdan megépülő biztonságos kerékpárútnak is érdemes helyről gondoskodni. Ezért született meg az a döntés, hogy az önkormányzat az úttal szomszédos, a Magyar Állam tulajdonában és a MÁV vagyonkezelésében lévő olyan ingatlanrészek önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi, amelyek a molnártelepi út megfelelő szélesítéséhez szükségesek. Ez 2021 októberében meg is történt, és a tájékoztatás szerint a szélesítéshez szükséges utolsó földterület szerződését most készíti elő az állami MNV Zrt.

Az érintett négy helyrajzi számon szereplő területtel kapcsolatban azóta folyamatos az egyeztetés az érintettek között. A rendkívül lassú folyású és bürokratikus ügyintézés fázisaiba is részletesen beavatta a jelenlévőket a polgármester és a jegyző, hangsúlyozva, hogy az önkormányzat munkatársai minden kérést és feltételt haladéktalanul teljesítenek, a képviselő-testület pedig már több alkalommal tartott rendkívüli ülést csak azért, hogy minél előbb megszülessenek a témában a szükséges határozatok.

A „papírmunka” mellett mintegy 120 millió forintot költött el mostanáig az önkormányzat az érintett szakasz előkészítésére. Nevezetesen: megvalósították körülbelül egy kilométer hosszúságban az érintett ivóvízvezeték rekonstrukcióját, és a MÁV által előírt vasúti kábeleket és közműveket is átépítették.

Ezzel párhuzamosan folyik a kivitelezéshez szükséges, egymilliárd forintot meghaladó uniós pályázat ügyintézése. Ennek a munkának a fázisaiba is betekintést kaptak a jelenlévők, aminek lényege, hogy egy, a város által TOP-forrásból már elnyert 1,1 milliárd forintot szeretne az önkormányzat átcsoportosítani erre a feladatra. Erre júniusra kaptak ígéretet az illetékes minisztériumtól.

Csányi József polgármester és dr. Faragó Zsolt jegyző a fórumon kifejtették, hogy bár a külső szemlélő számára a látszat az lehet, hogy évek óta semmi sem történik az ügyben, valójában sok helyi és megyei kolléga munkájával jutott el a tervezett fejlesztés abba a fázisba, amire ma azt mondhatjuk: feltűnt a fény az alagút végén. Reményeik szerint – jó eséllyel a nem túl távoli jövőben – megvalósulhat a térségben élők számára évtizedek óta vágyott fejlesztés. A tervek szerint a kivitelezés során az út meglévő 4 méter széles aszfaltburkolatát teljesen elbontják és az első 600 méteren 7 méter széles, utána 366 méter hosszon pedig 6,25 méter széles új út készül csapadékvíz-elvezetéssel, közvilágítással. A nagy kamionforgalom miatt az út két rétegben 40 centiméteres útalapot kap, amire egy speciális üvegszál erősítésű aszfaltrács kerül és két rétegben, 14 centiméter aszfaltburkolat épül. Teljesen új út készül az Izsáki úti vasúti átjárótól is, a biztonságos befordulást pedig külön kanyarodó sáv fogja segíteni.

A lakossági fórumon megjelentek örömmel fogadták a jó híreket. Elmondták, hogy a beruházás nagy előrelépés lesz számukra otthonuk biztonságos megközelítésében. Elhangoztak még további észrevételek, kérések és jelzések is, amelyek megvizsgálására és lehetőség esetén teljesítésére ígéretet tettek a városvezetők. 

Fotó: Fantoly Márton
            

Kövessen minket a Facebookon is!