Sport 2024. június 5. 16:00

Téglás Dávid a vármegye kedvenc tesitanára

Képgaléria
Téglás Dávid a vármegye kedvenc tesitanára
A befektetett munkának mindig meg lesz a gyümölcse – vallja Téglás Dávid, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa, aki nemrégiben nyerte el a vármegye kedvenc tesitanára címet. A sikeres pedagógust pályájáról, munkájáról és terveiről is kérdeztük.

A Magyar Diáksport Szövetség felhívásában június 10-éig támogathatjuk a félegyházi tanárt az országos cím elnyerésében.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indított „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazás vármegyei nyerteseit május közepén hirdették ki. A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be: 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő; 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő; 30 év alatti, fiatal testnevelő. Utóbbi kategóriában, Bács-Kiskun vármegyében Téglás Dávid, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa kapta a legtöbb szavazatot.


– Édesanyám pedagógus volt, ő terelgetett mindig efelé a pálya felé. Először tanítóképzőbe jártam az ELTÉ-n, és mint tanító kezdtem el dolgozni 2016-ban a József Attila Általános Iskolában. Gyerekkorom óta szeretek sportolni, rendészeti tagozatos gimnáziumban tanultam, nagy hatással voltak rám pedagógusaim. A félegyházi iskolában eleinte csak alsó tagozaton tanítottam testnevelést, de testnevelő kollégáim és Kerék Csaba tanár úr is mondta, hogy jól csinálom, biztattak és támogattak abban, hogy testnevelő legyek. Aki ismeri az intézményünket, az tudja, hogy milyen nagy múltú és szép eredményekkel büszkélkedhetünk a sportban, ez a miliő magával ragadott. 2017 tavaszán kollégámat elkísértem egy országos diákolimpiára, és onnantól kezdve tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Így végeztem el Egerben a testnevelő tanári mesterszakot, és azóta, vagyis hat éve, mint testnevelő dolgozok a József Attila iskolában – emlékezett vissza a kezdetekre Téglás Dávid.

Kérdésünkre válaszolva azt is elmondta: meggyőződése, hogy mindegyik gyerek szeret mozogni, és a mindennapos testnevelésórák is nagy szerepet játszanak abban, hogy ez az alapvető szükségletük megvalósulhasson. – Mivel mi sportiskola vagyunk, többségében olyan gyerekek jönnek ide, akik szeretnének sportolni és dolgozni. Igazán azt az utat nehéz megtalálni amiközben kiderül, hogy ki miben, milyen sportágban jó. A mozgás, a versenyek, a sikerek a gyerekek személyiségét alakítják. Én inkább irányt próbálok mutatni nekik afelé, hogy melyik sportágat válasszák, és igyekszek minőségi mozgásidőt nyújtani nekik. A legfontosabb a munkám során, hogy hosszú távon megszerettessem a mozgást. Egy életmódot próbálok adni a gyerekeknek, hogy felnőttként se feledkezzenek meg a sportolásról. Aki szeret futni, az az iskola elvégzése után is járjon ki kocogni, vagy aki konditerembe szeretne járni, az menjen később is kondizni – fogalmazott.

A gyerekek motiválása kapcsán hozzátette azt is, hogy számukra a legnagyobb motiváló erő a siker, a győzelem és a játék. – Rendszeresen járunk megyei és országos versenyekre, ahol mindig kiváló eredménnyel szerepelünk. Motiváljuk őket személyes példánkkal is, hiszen testnevelő kollégáimmal mindannyian valahol edzősködünk, valamit sportolunk, személy szerint az FTSI-nél kosárlabdaedző vagyok. Hiszem, hogy a jó minta megmutatása ösztönzőleg hat az életformájukra, mindennapjaikra – tette hozzá.

– Alapvető emberi értékekre próbálom őket nevelni, és abban hiszek, hogy a befektetett munkának mindig meglesz a gyümölcse. Amikor versenyre készülünk, akkor reális célokat tűzünk ki magunk elé, lépésről lépésre haladunk, és így próbáljuk meg a sikert elérni. A sporttagozatos osztályok tanulóit – ahol tanítok –, elsős koruktól nyolcadik osztályig nevelem. Minden nap van velük órám, tőlem jobban talán nem ismeri senki őket. Látom őket felnőni, látom a fejlődésüket, és próbálom őket arra nevelni, hogy ha kikapunk, méltósággal veszítünk, ha nyerünk, becsületesen nyerünk, tiszteljük a szabályokat – mondta.

A pedagógus szakmai eredményei alapján nemrégiben kapta meg a Bács-Kiskun Vármegye Fiatal Testnevelője díjat. Május közepén pedig a diákok, szülők és tanárkollégák szavazatai alapján a Bács-Kiskun Vármegye Kedvenc Tesitanára címet is elnyerte. Az elismerések kapcsán elmondta, hogy a siker mindig jó érzéssel tölti el, és mindig ad egy kis plusz löketet a következő évekre, a kitűzött célok eléréséhez. – Nagyon örülök annak, hogy nemcsak a szakma látja bennem a fantáziát, hanem a szülők is. Eszerint a gyerekek is szeretnek, tehát mindenképp egy jó visszacsatolás ez a díj ahhoz, hogy jó úton vagyok afelé, hogy sikeres pedagógus és testnevelő legyek. Sokat jelent számomra, a pálya iránti motiváltságomat fenntartja és amellett, hogy az önbizalmamnak is jólesik, jó példamutatás a gyerekeknek. Ugyanakkor a szülők, a gyerekek és az iskolai háttér nélkül nem sikerült volna. A különböző sportágakban elért szép eredményeinkhez kell egy jó szülői háttér, kellenek a lelkes gyerekek és az iskola, a kollégák, a vezetőség, akik támogatnak. Ahogy a versenyre készülés, úgy ez a díj is csapatmunka, hiszen, mint mondtam, a gyerekek, a szülők, a kollégák szavazatai és összefogása nélkül mindez nem ment volna – fogalmazott.

Jövőbeli tervei kapcsán azt is megtudtuk, hogy szeretné minél eredményesebben versenyeztetni a diákjait. – Idén iskolánkban először szervezek nyári kosaras tábort, ami terveim alapján, nagyszerű élményt, kikapcsolódást és lehetőséget kínál majd a gyerekeknek. Lassan lezárul a tanév, és látjuk azt, hogy a jövő évben melyik korcsoporttal mit tudunk reálisan elérni a pontszámaink alapján. Szeretnénk még eredményesebbek lenni, még többször odaérve a dobogó legfelső fokára, országos szinten is. Erre minden esély megvan, a gyerekek sikerre éhesek. Nagyon szép tanévnek nézünk elébe, ami sok boldog percet fog okozni nekem, a gyerekeknek, a szülőknek, az iskolának és a városnak is – összegezte.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton
          

Kövessen minket a Facebookon is!