• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • Háromgólos hátrányból egyenlített a vármegyei első osztályú csapat
Sport 2024. június 2. 17:00

Háromgólos hátrányból egyenlített a vármegyei első osztályú csapat

Háromgólos hátrányból egyenlített a vármegyei első osztályú csapat
A Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú csapata a 2023/24-es bajnokság utolsó mérkőzését a Honvéd pályán, a Kecskeméti LC ellen vívta. A hazaiak számára nem volt mindegy, hogy végül is hányadik helyen végeznek majd a tabellán.

Az már korábban eldőlt, hogy az érmek sorsába nem lesz beleszólása a csapatnak. Volt egy rossz sorozata a gárdának, amikor több mérkőzésen keresztül több góllal is kikaptak ellenfeleiktől, ami azt jelentette, hogy nem tudják megismételni azt, amit az elmúlt évben, hogy bajnokok lesznek. Ezen az utolsó bajnoki mérkőzésen az volt a cél, hogy a középmezőnyben a hatodik, hetedik, vagy a nyolcadik helyen végezzenek. A papírforma hazai győzelmet ígért, mert a Kecskeméti LC a lejátszott huszonhét mérkőzésből huszonhat pontot gyűjtött, és a tizenharmadik helyen állt a tabellán.

Aki látta a mérkőzést, az minden bizonnyal csodálkozott azon, ahogyan alakult az eredmény sorsa. Az első félidő fele kiegyenlített játékot hozott. Ebben a játékrészben Oroszi előtt két lehetőség is adódott, de Kormos jól védte kapuját. Némi meglepetésre az első félidő végén a Kecskemét szerezte meg a vezetést Selmeczi révén, 0–1. Pontosan egy óra telt el a mérkőzésből, amikor növelte előnyét a vendégcsapat. Bessenyei talált Nagy Szabolcs kapujába, 0–2. A 72. percben három gólra tudta növelni előnyét a KLC, amikor is Pintyi volt eredményes, 0–3. Ezt követően, mintegy varázsütésre, valami megváltozott a Kiskunfélegyháza játékában. A 75. percben Marsa megszerezte a szépítő gólt, 1–3. Négy perccel később Nagy Dániel egy tekerős gólt lőtt a bal felső sarokba, 2–3. Aztán a rendes játékidő befejezése előtt egy perccel tizenegyeshez jutott a hazai csapat. A büntetőhöz Nagy Dániel állt oda és védhetetlenül lőtt a hálóba, 3–3. A találkozó végén Nagy Szabolcsnak volt még egy hatalmas védése. Egy ilyen mérkőzés végén derűlátó a játékos, az edző és a szurkoló is, mert úgy gondolja, ha van még hátra néhány perc a találkozóból, akkor lehet, hogy megnyerik a mérkőzést. Végül is változatos, jó mérkőzést játszott egymással a két csapat és igazságos eredmény született.

A 2023/2024-es vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot a nyolcadik helyen zárta a Kiskunfélegyháza. Ugyan annyi pontot, 41-et gyűjtöttek, mint a hatodik helyezett Harta és a hetedik Akasztó, de ők tizenkettő győzelmet arattak, míg a Kiskunfélegyháza tizenegyet.

Némedi Norbert: – Attól függetlenül, hogy döntetlent játszottunk az utolsó hazai találkozón, úgy gondolom, hogy a mi szempontunkból pozitívan zárult le ez a mérkőzés. Három-nullás hátrányból fel tudtunk állni és egy olyan régi tulajdonságunk jött vissza, hogy végre egyszer hátrányból jól menedzseltük a meccs végét. Ez a találkozó olyan volt, mint az egész szezonunk. Azt mondanám, hogy ezen a mérkőzésen is több maradt a csapatban, de az egész szezonunkban is. Úgy érzem, hogy tisztességgel fejeztük be a bajnokságot, de a várakozásaink biztatóbbak voltak. Meglátjuk, hogy a következő szezon majd mit fog hozni. Most ránk fér a pihenés. Gratulálok a csapatnak az éves teljesítményéhez!

A mérkőzés szünetében az U13-as kiskunfélegyházi csapat tagjainak adta át dr. Réczi László önkormányzati képviselő és Busa Imre szakosztályvezető a harmadik helyért járó bronzérmeket a játékosoknak és a kupát. A téli teremlabdarúgó-bajnokságban az U17-es korosztály második helyen végzett, ők is a szünetben kapták meg az ezüstérmeket.

Kiskunfélegyháza–Kecskeméti LC: 3–3 (0–1)

Kiskunfélegyháza, vezette: Kiss László Attila (Serfőző Balázs, Hunyadi Gergő).

Kiskunfélegyháza: Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Marsa, Magony, Kanyó, Oroszi (Nagy D. 62.), Nagy V. (Solymosi 62.), Urbán, Szabó P., Kőrös, Kurgyis, Molnár (Huszka 73.).
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Kecskeméti LC: Kormos – Czumbil, Katona (Kele 46.), Pintyi, Szabó Sz., Major (Kurucz 71.), Selmeci, Ónodi (Ludvigh 81.), Bessenyei, Terbe (Doktor 76.), Schneider.
Vezetőedző: Márton Pál.

Gólszerző: Marsa a 75., Nagy D. a 79., 89. illetve Selmeci a 39., Bessenyei a 60., Pintyi a 72. percben.

Sárga lap: Marsa 37., Huszka 86. illetve Szabó Sz. 34., Terbe 56., Doktor 86. perc.
               

Kövessen minket a Facebookon is!