Kitekintő 2024. június 9. 17:00

Ez lehet a magyar Atlantisz, rejtélyes építményrendszer rejtőzik a Duna mélyén

Ez lehet a magyar Atlantisz, rejtélyes építményrendszer rejtőzik a Duna mélyén
A Duna vidéke tele van régészeti kincsekkel, Dunaújváros környéke pedig különösen izgalmas, hiszen nem csupán a földben, de a víz alatt is rengeteg ókori emléket találtak a szakemberek. Hatalmas építményrendszer nyomai fedezhetők fel a folyó dunaújvárosi szakaszánál.

Borítókép: Polyák Attila – Origo
Római széket ábrázoló kődarab


A kutatások már évtizedek óta folynak, a város terjeszkedése során ugyanis egy 1500 éves temető került elő, ahol több ezer sírt találtak. A régészek domborműveket, gazdag díszítésű ékszereket és faragmányokat emeltek ki a földből, betekintést nyerve az egykori római kori település kultúrájába. Ennek közepén egy katonai erődítmény foglalt helyet, a város pedig csaknem 6-7 ezer lakosú volt. Egyes épületmaradványok még ma is láthatók a városban.

2016-ban aztán újabb nagy felfedezésről érkezett hír, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum közös munkájának eredményeként ugyanis egy csaknem 10 ezer négyzetméteres víz alatti építményrendszerre bukkantak a Szalki-szigetnél. A víz alatti ásatások során búvárok és régészek együttműködésével több, a római korból származó leletet is felhoztak a vízből. Ezen felül azt is megállapították, hogy egy több sávra osztott, nagyobb platform része az építmény  írta a 
Promotions.hu. cikkére hivatkozva az Origo.

Ám az egyik kiemelt gerendát 2017-ben elküldték vizsgálatra, ez pedig kimutatta, hogy a faanyagok időszámításunk után 1123-ból származnak, tehát vélhetően Árpád-kori romok találhatók a Duna medrében. Azt tudjuk, hogy a Szalki-szigeten egykor középkori monostor is állt, amely azóta megsemmisült. Az építmény maradványait még az 1900-as évek elején a Duna szabályozása miatt felrobbantották és kikotorták. A pusztítást azonban számos kő túlélte, közöttük szép számmal voltak római korból származó építőelemek is. A fő kérdés az, hogyan kerültek római kövek egy középkori monostorba. 

Erre vonatkozóan több hipotézis is létezik:

  • az egyik, hogy római kori őrtorony épült a dunai szigetre, és ennek anyagát használták fel a monostor megépítéséhez,
  • a másik feltételezés, hogy római korból maradt romok anyagát szállították át a szigetre az építkezéshez,
  • egy harmadik elmélet szerint pedig a térségben felállított katonai táborhoz tartoznia kellett kikötőnek is.



Feliratos kődarabok
Fotó: Polyák Attila Origo


Bármely hipotézis támogatható, lehet középkori létesítmény, amibe római elemeket építettek, de szintén elképzelhető, hogy késő római építményről van szó, amibe pánikszerűen több korábbi római épületből hordták át az anyagokat. Lehet, hogy a díszes, római köveket felhasználták egy későbbi monostor építéséhez. 

Ami egyértelmű, hogy  Dunaújváros határában létezik egy körülbelül egyhektáros terület, ahol nagyméretű, párhuzam nélkül álló építmények vannak. Továbbra is számos kérdőjel sorakozik az elsüllyedt építményrendszer körül, az viszont mindenképpen valószínűsíthető, hogy a térségben még számos érdekes régészeti felfedezés kerülhet elő akár a földből, akár a vízből, a környéken pedig folyamatosan találnak újabb és újabb ókori emlékeket. 
            

Kövessen minket a Facebookon is!