Közélet 2014. december 23. 10:05 Forrás: MTI

Eddig 385 ezer hívás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalára

Eddig 385 ezer hívás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalára
Öt hét alatt több mint 385 ezer hívás, illetve sms érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 19. alkalommal meghirdetett adventi pénzadománygyűjtő telefonszámára, a 250 forintjával számolt adományok így elérik a 96,3 millió forintot - közölte a segélyszervezet az MTI-vel.

A karitatív szervezet 1353-as számát a tavalyi adventi adománygyűjtés teljes ideje alatt összesen 300 ezren hívták. A gyűjtés szervezői remélik, hogy a november 17-én indult, és december 31-ig tartó akció során még érkezik 15 ezer hívás, így csak az adományvonalon beérkező felajánlások összege eléri a 100 millió forintot.






A 1353-as számot az összes hálózatból lehet tárcsázni és egy hívással 250 forintot lehet adományozni. A segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez több más formában is lehet csatlakozni: bankkártyával a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet felajánlást tenni, de továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken, a honlapon megtalálható bankszámlaszámon is.

A segélyszervezet adománygyűjtő pontot állított föl a Szent István-bazilika előtti karácsonyi vásárban, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a segélyszervezet munkájával, illetve idén először bárki bekapcsolódhat az adományozóknak köszönetként adott mézeskalácsszívek készítésébe is a szeretet.éhség. sütödében. Az adománypontnál a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élők által készített ajándéktárgyak vásárlásával is lehet segíteni.

Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a rászorulókat, a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal. Az Andrássy úton sétálók az Operaház által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával támogathatják a szegényeket és bajbajutottakat. A segélyszervezet hétfőtől naponta - délelőtt 11 órától - 1000 adag ételt adományoz hajléktalanoknak és rossz szociális körülmények között élő családoknak Csepelen, a XXI. kerületi Kossuth Lajos utca 115. melletti területen.

Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete, több mint húsz év alatt 36 országban mintegy 25 milliárd forint értékben segítette eddig a bajbajutottakat.

 

Kövessen minket a Facebookon is!