Sport 2024. július 5. 08:00

A felnőttek között lett magyar bajnok Deák Zalán

A felnőttek között lett magyar bajnok Deák Zalán
Június utolsó hétvégéjén rendezték meg a 129. felnőtt magyar atlétikai bajnokságot, amelyen a kiskunfélegyházi Deák Zalán mindenkit maga mögé utasítva nyerte meg a százméteres síkfutást, kétszáz méteren pedig harmadik lett.

Borítókép: eyof2022.com archív

Deák Zalán még csak tizennyolc éves, most érettségizett, a KARC-KESI sportolója, edzője pedig Juhász István. A fiatal atléta nagyszerű egyéni csúccsal szerzett arany- és bronzérmet.

– Négy évvel ezelőtt kezdett el atletizálni Zalán. Kiskunfélegyházán végezte az általános iskolát, amikor lehoztam a focipályáról. A testnevelő tanára ajánlotta, mert akkor nekem volt már néhány sprinterem. Aztán egy versenyen megnéztem és láttam rajta, hogy jó mozgású, gyors srác. Ezt egy edző látja, hogy ki a gyorslábú. Majdnem vele együtt kezdtem az edzői pályafutásomat, mert én hat éve edzősködöm, Zalán pedig négy évvel ezelőtt került hozzám – meséli Juhász István.

– Nagyon jó feje van, olyan versenyzői koponyával rendelkezik, amilyet én még nem láttam. Most is, a magyar bajnokságon, az utolsó tíz méteren talált még egy sebességet, amivel meg tudta verni a nála tíz évvel idősebb felnőtteket. Azt is mondhatnánk, hogy állva hagyta őket.

Azért az komoly fegyvertény, hogy egy tizennyolc éves fiatalember odaáll a rajthoz és megver mindenkit. Az emberben ilyenkor az is felmerül, hogy akkor ilyen a magyar felnőtt élmezőny, vagy ez a srác ennyire jó.

– Ritkán szokott ilyen előfordulni, de azt tudni kell, hogy Ilovszky Dominik, aki elvileg jobb idővel rendelkezett nála, elcsúszott és eltörte a kezét. Ez azért kellett Zalánnak a magyar bajnoki címhez. Ha kalkulálunk az egyéni csúcsokkal, ami kellett a verseny megnyeréséhez, akkor ez az időeredménye jobb volt, mint Ilovszky Dominiknek az egyéni csúcsa. De ezt így nem lehet eldönteni, hogy mi lett volna, ha ő is indul. Eltörte a kezét, nem volt ott, így nyitott volt a dobogós helyek eldöntése. Bárki nyerhetett volna a futamban, de Zalán volt a legerősebb fejben. Óriási egyéni csúcsot futott, mert 10,57 másodperc volt előtte a legjobb eredménye, most pedig 10,44-et ért el. Az volt még a nagy dolog ebben, hogy hátszél sem volt. Másnap pedig kétszáz méteren harmadik lett, szintén egyéni csúccsal, 21,13-mal. A felnőtt mezőnyben nem, de a korosztályosban a 10,44 és a 21,13 a világranglistán az első húszban való szereplést jelenti.

Fotó: Berényi Ibolya

Juhász István elmondta azt is, hogy ez az utolsó éve, amikor Zalánnal foglalkozott, mert a kiváló sprinter a tanulmányait a gödöllői egyetemen folytatja, a futást pedig Körmendi Katalin irányításával.

– Egy karlánccal búcsúztam el Zalántól, amire az van ráírva, hogy 2028 Los Angeles. Ezzel pedig azt akartam neki jelezni, hogy bízom abban, hogy ott lesz majd az olimpián. Zalán ugyanis nyert már ifjúsági olimpiát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ő még csak első éves az U20-as korosztályban, így jövőre is még ebben a korosztályban szerepelhet. Az elkövetkezendő évben pedig javíthat még a mostani eredményén. 2025-ben Európa-bajnokság lesz korosztályában, és már most meg van nemcsak száz méteren, hanem négyszázon is az Európa-bajnoki szintideje. Élete első 400 méterét 47 másodperc alatt futotta – hangsúlyozta Juhász István.

Deák Zalán is nyilatkozott a magyar bajnoki címe után. – Nem én voltam az esélyes, hanem Ilovszky Dominik, de ő egy héttel az országos bajnokság előtt eltörte a kezét. Ezek után arra gondoltam, hogy így bármi megtörténhet majd a döntőben. Az előfutam után már éreztem, hogy ebben benne lehet akár az aranyérem is. Kétszáz méteren is hasonló gondolatok jártak a fejemben, már ami a helyezést illeti, de ott kettőt kellett futni, ami a négyszázasoknak kedvezett, nem pedig nekem. Kifáradtam a végére, de szerencsére így is dobogó lett belőle, amivel elégedett vagyok.

Deák Zalán szerint most fizikálisan jobban sikerült a felkészülése, mint egy évvel korábban, ami sokat nyomott a latba, illetve technikailag is tudott fejlődni. – A szezon elején még kicsit döcög a dolog, de a versenyhez közeledve, maximálisan oda tudom tenni magam a feladathoz. Ilyenkor nagyon csőlátásom van, és csak arra koncentrálok, hogy megoldjam azt, amit kell. A magyar férfi mezőny nem gyenge, rajtam kívül is vannak még olyan sprinterek, akik meghatározó szerepet töltenek be a magyar atlétika rövid távú futásaiban. Mind száz, mind pedig kétszáz méteren egyéni csúcsot futottam, ami szerintem már bennem volt.

A fiatal sprinter július 9-én, kedden, a Gyulai István Memoriálon vesz részt, majd pedig készül az U20-as korosztályos világbajnokságra, amit Peruban, pontosabban Limában rendeznek. Kétszáz méteren újabb egyéni csúcsot szeretne elérni, ami azt jelentené, hogy 21 másodpercen belül ér a célba. Zalán bízik abban, hogy a Juhász István edzőtől kapott karláncra írottakat meg tudja majd valósítani, vagyis 2028-ban Los Angelesben, ott lesz az olimpián. Véleménye szerint váltóban lesz esélyük, de megpróbál egyéniben is úgy teljesíteni, hogy ott lehessen száz és kétszáz méteren is a rajtnál. 
              

Kövessen minket a Facebookon is!