Sport 2024. július 8. 18:00

Öt dolog, amit nem tudtunk a Balaton-átúszásról

Öt dolog, amit nem tudtunk a Balaton-átúszásról
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án, szombaton 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban – főleg az első alkalommal indulók körében – sok kérdés merülhet fel. Most megválaszoljuk a kihívás kapcsán felmerülő legizgalmasabbakat.

El lehet tévedni úszás közben?  
Emiatt nem érdemes aggódni, mert ha nem a tömeget követjük, akkor sem lehet eltévedni: a pálya jobb oldalán ugyanis 50 méterenként vitorlások állnak, bal oldalt pedig kajakosok és vízimentők figyelik az úszókat. A teljes hosszt úszók (5,2 km) esetében már a rajtból látszik a célkapu, így úszás közben könnyen tartható az irány; a féltávot (2,6 km) teljesítőknek a szakasz első felében egy úszófolyosót alakítanak ki, a második felét pedig a Balaton-átúszás mezőnyével együtt haladva tehetik meg.

Hogyan kerül át a csomagom Révfülöpről Balatonboglárra?  
Az úszást már a legkisebb plusz teher is nehezíti, így nem célszerű a fürdőruhán és az úszószemüvegen, esetleg sapkán túl mást is magunkkal vinni. Viszont így sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan kerülhetnek át a ruháik, felszerelésük a Balaton egyik partjáról a másikra. Szerencsére a papucsért nem kell visszaúszni, ugyanis indulás előtt Révfülöpön le lehet adni a táskát a “Csomagleadás” feliratú sátorban. Ekkor egy újabb számot és egy betűkódot írnak a versenyző karszalagjára, amelynek bemutatásával majd át tudja venni a leadott csomagot az érkezési ponton, Balatonbogláron.  

Hogyan jutok vissza a kiindulási pontra?            
Könnyen előfordulhat az az eset is, hogy valaki szeretne visszajutni a rajthoz. Természetesen erre is van lehetőség: az esemény ideje alatt folyamatos a hajóközlekedés Balatonboglár és Révfülöp között; a járművek akkor indulnak útnak, amikor megtelnek utassal. A résztvevők egy alkalommal ingyenesen igénybe vehetik a hajót a nevezési visszaigazolás vagy a helyszínen igényelt igazolás bemutatásával.

Hogyan hívhatom fel a szeretteimet?  
A verseny teljesítése után az (egyik) legjobb pillanat, amikor elbüszkélkedhetünk vele a szeretteinknek – de mi van akkor, ha éppen nem tudnak a helyszínen részt venni, vagy a kiindulási pontnál maradtak? A Yettel segítségével az esemény teljes ideje alatt, a saját mobilunk nélkül is könnyen elérhetjük a családtagjainkat, barátainkat: a szolgáltató a révfülöpi és a balatonboglári oldalon is 5G MobilPontokat létesít, ahol a táv teljesítését követően egyből fel tudjuk hívni a szeretteinket. Emellett az indulók karszalagján rögzítik a számukra fontos személyek telefonszámát is, amit így nem kell fejben tartani, és száz százalékban az úszásra lehet koncentrálni. A Balatonbogláron várakozó családtagok és a versenyt teljesítők pedig a “Töltődj fel” chill zónában tudnak pihenni, egy különleges AI fotós aktivitásban részt venni vagy akár mobilt tölteni a verseny ideje alatt.  

Mit csináljak, ha elfáradok úszás közben?  
Bár elsőre ijesztően hangzik, hogy mi történik, ha valaki elfárad a Balaton közepén, ez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. A többség 2,5 - 3,5 óra alatt teszi meg az 5,2 km hosszú távot, így nem csoda, hogy sokan időközben megpihennek, vagy a forró napsütésben csillapítanák a szomjukat. Ilyenkor sincs semmi probléma, ugyanis a pálya oldalán álló vitorlásokon meg lehet pihenni, illetve szőlőcukrot és vizet is tudnak adni.

A július 20-ra szervezett [1] 42. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnere a Yettel. A mobilszolgáltató egész évben fejleszti Balaton környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt készültséggel is biztosítja a megfelelő mobilhálózatot annak érdekében, hogy mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a versenytávot. 

[1] A megrendezésről vagy rossz idő esetén esetleges lemondásról a BSI szervezői csapata az esemény előtt 2 nappal, július 18-án, délben ad tájékoztatást. Tervezett esőnapok: július 21., július 27., július 28., augusztus 3., augusztus 4, augusztus 10., augusztus 11.
               

Kövessen minket a Facebookon is!