Helyi hírek 2024. július 28. 08:00

Városi séta a piacok körül

Képgaléria
Városi séta a piacok körül
Kiskunfélegyháza egykori piaci helyszíneit fedezhették fel az érdeklődők július 27-én, a Kiskun Múzeum által szervezett városi séta során. A meleg idő ellenére nagy sikert aratott a program, amit Rekedt-Nagy Réka, a múzeum munkatársa vezetett.

A séta a Petőfi-térről indult, ahol Réka a tér gazdag történelméről, a Petőfi-szoborról és a Görögházról mesélt. A tér a város kereskedelmének egyik központja volt, itt voltak az első nagyobb vásárok, amelyek Kiskunfélegyházát a kereskedelmi élet középpontjává tették. A következő állomás a mai Fekete Pál sétány volt, amely régen Zsibáros utcaként volt ismert. Itt a Hattyúház mellett elhaladva a résztvevők megismerhették Petrovics István vállalkozásának történetét, aki ezen a helyen üzemeltette híres üzletét.

A Nepomuki Szent János-téren Réka a tér szobrának és a híres békás-kút történetét ismertette. A séta folytatásaként a Móra-térre érkeztek, ahol a sétavezető arról beszélt, hogyan kapta nevét a tér, és milyen piacok működtek itt az idők során. A plébánia környékén is több piac helyezkedett el, ezek történetét is részletesen megismerhették az érdeklődők. Ezek a piacok nemcsak a vallási, hanem a társadalmi élet fontos helyszínei is voltak, ahol az emberek találkoztak, beszélgettek és üzleteltek. A séta utolsó megállója a Béke-tér volt, ahol megtudhatták, hogyan alakult át a Fehér iskola piacává, és hogyan változott a vásárok gyakorisága az évi négy alkalomról havi egyre.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton, Bakondi Renáta 
              

Kövessen minket a Facebookon is!