Helyi hírek 2024. augusztus 23. 14:00

Az Ülő Bikák koncertezett a könyvtárban

Képgaléria
Az Ülő Bikák koncertezett a könyvtárban
Képek este hatkor címmel adott jó hangulatú koncertet augusztus 22-én, a kecskeméti Ülő Bikák együttes. A formáció Kovács Sándor megzenésített verseivel és a ’60-as, ’70-es évek jól ismert dalaival szórakoztatta a közönséget a Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarán.

A 2021 augusztusában alakult szórakoztató formáció ismert dalokat dolgoz fel sajátos formában, akusztikus és félakusztikus hangszereléssel. Repertoárjuk igen széles, Ákostól, a Republicon át Koncz Zsuzsáig, a The Doorstól egészen a Led Zeppelinig terjed a paletta, azonban a zenekar minden dalt kicsit a saját képére formál, így a végén az összhatás mégis egységes.

Az együttes vezetője, Mészáros Tibor kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, hogy a névválasztás egy vicces szójáték: ülő, mert nem állva játszanak, és bikák, mert csak férfi tagja van az együttesnek. A zenekar felállása: Mészáros Tibor ének, gitár, szájharmonika; B. Nagy Tamás gitárok, vokál; Szalai Tamás cajon és egyéb ütőhangszerek; Tomkovics Ákos basszusgitár, ének. Azt is megtudtuk, hogy eleinte magyar slágereket dolgoztak fel, de ma már amerikai és angol dalokat is előadnak. A csapat egyaránt otthon érzi magát a kiskocsmák világában, a zenei klubokban, vagy a különféle rendezvényeken. Szórakoztató zenéjük minden korosztályhoz szól.

Az augusztus 22-i Hattyúkerti zenés estén több félegyházi kötődésű dal is elhangzott. Az együttes 2023 októberében már járt a könyvtárban, akkor a Kovács Sándor emlékesten játszottak. A Móra Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatójának versei közül ötöt zenésített meg az együttes, a mostani koncerten ezek is felcsendültek, így például a Láng, az Ősz van és az Egy búcsú emléke című dalok. Emellett jól ismert hazai és külföldi számokkal szórakoztatták a közönséget, például a Skorpió, az LGT, a Beatles, a Led Zeppelin és az Ismerős Arcok dalaival.

G. E.


Fotó: Fantoly Márton
                

Kövessen minket a Facebookon is!