Helyi hírek 2024. augusztus 25. 08:00

Fergeteges volt a hangulat a bográcsok körül

Képgaléria
Fergeteges volt a hangulat a bográcsok körül
Remek hangulatban telt a Kiskunfélegyházán ötödik alkalommal megrendezett Halászléfőző verseny, ami augusztus 24-én, szombaton ismét megtöltötte a Kőfaragók-terét. Balla László alpolgármestertől, a rendezvény házigazdától megtudtuk, hogy határidőn túl még további két csapat jelentkezett, így összesen 27 társaság készítette el halászlevét vagy halételét.

A déli órákban támogatójeggyel vásárolhattak halászlét és túrós csuszát az érdeklődők, ami iránt igen nagy kereslet mutatkozott: csaknem 500 adag fogyott el mindkét fogásból.

Délután – az időközben befutó két jelentkező csapattal együtt – 27 ponton lobbant fel a láng a Kőfaragók-terén, ami illatokkal, hangokkal és jókedvvel telt meg.

Balla László szerint az öt esztendő legsikeresebb programját bonyolították le idén. A mostani esemény több részletben eltért a megszokottól, így például kevesebb, de lényegesen nagyobb létszámú csapat érkezett. A családi, baráti társaságok túlnyomórészt Kiskunfélegyházát és környékét képviselték, de érkezett csapat Tiszaalpárról, Petőfiszállásról is, míg a legnagyobb utat a bajaiak tették meg. Mivel a létszám nem ritkán elérte a 20-30 főt, a korábbi egy sátor helyett mindenkinek kettőre volt szüksége annak érdekében, hogy kényelmesen elférjenek a szakácsok és a vendégek is. Az ételeket ezúttal is kiválónak találta a zsűri, és láthatóan mások is elégedettek voltak, mert minden elfogyott. Nem volt hiány pálinkából és jókedvből, de a szervezők és a zsűri sem szűkölködött a díjak és elismerések odaítélésekor: egyetlen csapat sem ment haza kitüntető cím nélkül. 

Kovács Gergely, a Bács-Kiskun Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke rövid értékelésében elmondta, hogy az előző évekhez képest jelentős fejlődést tapasztalt, többek között a csapatok paprikahasználatában. Szerinte idén sokkal jobb arányokkal dolgoztak a szakácsok, mint korábban.

A késő délután, esti órákban változatos programokkal gondoskodtak a szervezők a látogatók szórakoztatásáról. Nagy érdeklődés övezte a sztárvendég, Zoltán Erika fellépését. A délután folyamán a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar mellett Juhász Adrienn és Mohácsi József szórakoztatta a közönséget. Az estet utcabál zárta Seregély Csillával és Seregély Jácinttal, és a közönség fáradhatatlan jókedvével.

A rendezvényből befolyt összeg idén is jótékonysági célokat szolgál, ezúttal a Szervdonor Családokért Alapítvány és a közlekedésbiztonsági tábor javára fordítják. Még az eseményen bejelentették azt is, hogy mindkét szervezet 250 ezer forint támogatást kap, amit képviselőik hétfőn vehetnek át a szervezőktől. A jelenlévő Csikós Józsefné, a Szervdonor Családokért Alapítvány alapítója megragadva az alkalmat, néhány szóban beszélt tevékenységükről és köszönetet mondott a támogatásért.

Díjazottak

Legszebb szakácsné: Vereb Istvánné Marika

Legszebb szakács: Lajos Norbert

Legszebb terítés: Csemi csapata

Legszebb konyha: Bárdos István csapata

Legvidámabb csapat: Szabó Laci csapata

Legnépesebb csapat: Bajáki Misi csapata

Legszorgalmasabb csapat: Sorakozó csapat

Halételek kategória

Különdíj: Hosszúlépés csapat

3. helyezett:
Bodor István csapata

2. helyezett: Félegyházi Tekergők

1. helyezett: Vereb csapat

Halászlé kategória

Különdíj: Bajai csapat

3. helyezett: Halimádók

2. helyezett: Smokey Team Barbeque

1. helyezett: Baranyai csapat, ők vihették haza a Bácshosz különdíját is
                

Kövessen minket a Facebookon is!