Megtartották a nyári szünet utáni első bizottsági üléseket
– A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény módosításával megszűnt a temetőfenntartási hozzájárulási díj korábbi korlátozása. Az új szabályozás értelmében sem a temetőtulajdonos, sem az üzemeltető nem állapíthat meg egyéb díjat a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők számára, kivéve a temetkezési szolgáltatókat. A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. a fenntartási költségek növekedése miatt kezdeményezte az önkormányzati rendelet díjtételeinek módosítását.
Rosta Ferenc alpolgármester kérte a Wass Albert-szobor áthelyezését. Az új helyszín a Kulacs étteremmel szemben lévő terület lenne, ami lehetőséget adna egy új pihenőpark kialakítására. Az áthelyezés folytatná a város zöldítési törekvéseit, és lehetőséget teremtene egy új közterület kialakítására. A szobor az új helyszínen jobban érvényesülhetne és a mellé helyezett padok pihenési lehetőséget kínálnának a lakosok számára – emelte ki Bense Zoltán bizottsági elnök.
– A haleszi háziorvosi rendelőben, ahol négy háziorvos heti egy órában rendelt, a betegforgalom jelentősen csökkent. Három háziorvos szerint a rendelő fenntartása nem indokolt, mivel a betegek inkább a városi Egészségközpontba járnak, ahol hosszabb rendelési idő áll rendelkezésre és a gyógyszerek is könnyebben beszerezhetők. Egyedül dr. Zagyi Károly támogatná a rendelés folytatását, ha az épület gondnoki feladatai megoldottak lennének, de a gondnok hiánya miatt a karbantartás problémás. A MaMMa Egészségügyi Zrt. ismét tervezi egy mammográfiás szűrőbusz telepítését Kiskunfélegyházára, feltéve, hogy az önkormányzat átvállalja a telepítési és közüzemi költségeket. A szűrést szeptember 30. és október 16. között tervezik, és körülbelül 1900 nő részvételére számítanak a Népegészségügyi Program keretében. Bizottságunk természetesen támogatta ennek a preventív vizsgálati helyszínnek a telepítését – mondta el dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke.
– Bizottságunk négy napirendi pontot tárgyalt, amelyek között szerepelt a köztemetőkről és a temetkezési rendről szóló rendelet módosítása, a haleszi háziorvosi rendelő megszüntetése, valamint Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának 2024. évi költségvetési rendeletének módosítása – összegezte az elhangzottakat Szamosi Endre, aki dr. Réczi László igazolt távolléte miatt helyettesítette a bizottsági elnököt.
– A bizottságunk folyamatosan hoz döntéseket a lejáró bérleti szerződések újra kiírásáról és meghosszabbításáról. Ennek eredményeként számos nem lakáscélú ingatlan esetében határozott idejű bérbeadásra vagy pályázati kiírásra került sor. Ezekben az ügyekben bizottságunk egyhangú döntést hozott – összegezte Gyenes Attila.
V. B.