Helyi hírek 2024. augusztus 28. 10:00

Feltrében is bemutatták Görög Anita városfotóit

Képgaléria
Feltrében is bemutatták Görög Anita városfotóit
A várossá nyilvánítás 250. évfordulójának évében lehetőség nyílt az olaszországi testvérvárosban –  Feltrében – bemutatni Görög Anita Kiskunfélegyházáról készült fotókiállítását.

– Köszönhetően a két település közötti aktív cserediák programnak, testvérvárosi együttműködésnek, sport- és kulturális kapcsolatoknak sok feltrei vendég járt már Félegyházán, most pedig fotókban vittük el és mutattuk be Kiskunfélegyházát azoknak, akik még nem jártak itt – mondta el Görög Anita.

A kiállításmegnyitón Ennio Trento a feltrei önkormányzat részéről köszöntötte a megjelenteket és a már több mint 20 éve fennálló kapcsolat sokszínűségét hangsúlyozta. Kiskunfélegyháza és Feltre 2005-ben írta alá a testvérvárosi kapcsolatot hitelesítő okmányt. Ugyancsak a megjelentekhez intézett köszöntőt a Testvérvárosi Bizottság tagja, Michela Zuglian, aki kollégáival a kiállítás megvalósítását segítette.

A Félegyházáról készült fotókat a Giro delle Mura città di Feltre nemzetközi futóverseny időtartama alatt lehetett megtekinteni, ezen a vár körüli futáson egyébként évek óta részt vesznek a Jogging Plus Sportegyesület sportolói, akik idén is szép eredményeket értek el.  

Elmondható, hogy a két település, az oktatási intézmények, diákok, polgárok, sportolók közötti kapcsolat immár a fotográfia területén is tovább folytatódhat a jövőben.
          

Kövessen minket a Facebookon is!