Sport 2024. szeptember 2. 12:00

Kadétok számára rendeztek versenyt Kiskunmajsán

Képgaléria
Kadétok számára rendeztek versenyt Kiskunmajsán
Ismét kadét kupát rendezett a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium, augusztus 30-án. A versenyen tizenkettő négyfős csapat mérte össze tudását hét versenyszámban, amelyek a következők voltak: felderítés, tájékozódás; légpuskalövészet; hadtörténeti ismeretek; erőnléti és ügyességi feladatok; íjászat; gránáthajítás; elsősegélynyújtás. A díjakat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője és Patkós Zsolt, Kiskunmajsa város polgármestere adták át.

Borítókép és további fotók: Ujvári Sándor

Lezsák Sándor a versenyt értékelő beszédében köszöntötte az ország különböző pontjain lévő kadét iskolákból érkező diákokat, valamint a felkészítő pedagógusokat. Az Országgyűlés alelnöke a részvevőknek címzett beszédében elmondta, hogy az ország erősödik a honvédelem területén, jelentős fejlesztések zajlanak. Ez az ország erős lesz és erős marad, ehhez azonban erős hadsereg kell. Ezért örül, hogy szerte az országban gyarapodik a kadét programban résztvevők száma, akik olyan harcedzett fiatalokká növekednek, mint akiket a Tomori Kadét Kupa különböző versenyszámaiban látott. Lezsák Sándor valamennyi versenyző és felkészítő tanár részére egy-egy multifunkciós kártyát ajándékozott.

Nyerges Benjámin, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium igazgatóhelyettese, a verseny szervezője hirdette ki az eredményeket.

I. helyezést ért el: Lánchíd oroszlánjai csapat (Kecskemét)

II. helyezést ért el: Kurjongó kecskebékák csapat (Debrecen)

III. helyezést ért el: Horthy Miklós katonái csapat (Alsóörs)

Czifrik Ágnes, a házigazda intézmény augusztusban hivatalba lépett új igazgatója rövid búcsúzójában örömét fejezte ki, amiért ismét megrendezhették ezt a versenyt, és elmondta, minden versenyzőt visszavárnak a jövőben.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!