Fülöpjakab 2024. szeptember 5. 10:00

Második alkalommal rendezték meg a Fülöpjakabi Hagyományteremtő Szüretet

Képgaléria
Második alkalommal rendezték meg a Fülöpjakabi Hagyományteremtő Szüretet
Idén is tanúbizonyságot tettek a fülöpjakabiak, hogy összefogással remek programot lehet szervezni kicsiknek és nagyoknak. A tavalyi siker után, immár második alkalommal, augusztus 31-én, szombaton Hagyományteremtő Szüreti eseményre invitálták a falubelieket és távolabbról érkezetteket. A napot zenés ébresztővel indították, amelynek során lovas fogatokkal járták be a falu utcáit. Az utcában élők a házaik előtt borral, süteménnyel, szendviccsel, pálinkával kínálták a vidám társaságot.

A délután dr. Juhos Imre plébános borszentelésével kezdődött, aki megáldotta a szüretelőket is, majd ünnepélyes tűzgyújtással vette kezdetét a főzőverseny. A megmérettetésre a hőség ellenére is 18 csapat jelentkezett, akik a felajánlásoknak köszönhetően díjmentesen készíthették el az ételeket és fogyaszthatták el azokat. Az előző évhez képest némi változást vezettek be a szervezők a zsűrit illetően, hiszen a megszokott 5 fős szakértő csapatot, 5 fő gyermek ítész is segítette, akik bár igen kritikusnak bizonyultak a kóstolások alkalmával, nagyon élvezték a rájuk bízott feladatot. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a versenyzők tényleg kitettek magukért: birka-, vaddisznó- és marhapörkölt, babgulyás, kemencében sült pizza, szilvás gombóc, palócleves, holland borsóleves is az elkészült finomságok tárházát gazdagította. Sok nyeremény talált gazdára, a győztes étel tulajdonosának jutalma egy népviseleti ruházat volt, de különdíjakat is osztottak a nap folyamán, így a legszebb népviseletbe öltözött szüret királynője és királya címnek is lett boldog tulajdonosa.

Vidám és kedvelt programelem volt az erősember-verseny és természetesen a helyszínen bárki kipróbálhatta a szüretelés lépéseit: volt alkalom szőlőt taposni, mustot készíteni vagy a préselés folyamatát megismerni. A gyermeket légvár, hordóvonatozás, lovagoltatás, arcfestés és csillámtetoválás várta. Este a résztvevők a régi hagyománynak megfelelően magyar kettest táncoltak, amely produkcióban 24 pár vett részt, és ami megalapozta az utána következő, hajnalig tartó mulatozást.

A szervezők köszönik a nap folyamán hűtött italokat és fagylaltot kínáló Fülöp Büfé munkáját, valamint Tábi Péternek, hogy a jó hangulatú zenéről gondoskodott az eseményen. Hálásak a felajánlásokért és a sok segítségért. Elmondták, hogy az idei szüretet eredményesebbnek vélik, mint az előző évit, amely természetesen a megjelent körülbelül 400 fő részvételében is megmutatkozott. A hagyományt nem szeretnék megszakítani, így jövőre is várnak mindenkit szeretettel.

Z. A.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!