Helyi hírek 2024. október 1. 14:00

Légy üdvözölve, Október!

Légy üdvözölve, Október!
„Fényt, krizantémot, dalt, harmatot   Lelkemben vígan elringatok,   Megszépül lassan, ami rég volt,  De ez már októberi égbolt!”

Juhász Gyula szép soraival köszöntelek.
A begyűjtés, magvető, mustot hozó, mindszentek nevében az „oct” -nyolc – hordozza a régi naptári elnevezésedet, de tudjuk, hogy az év utolsó három hónapjából te vagy az első, s lassan közelítünk a cél felé. A nap még próbálkozik, de egyre később pitymallik – szóval virrad, világosodik -, és hamarabb lesz sötét, visszatér a téli időszámítás. Vigyázni kell a közlekedőknek, hisz a statisztika szerint – s a számok nem hazudnak - ebben a hónapban van a legtöbb baleset. A köd, a sáros-csúszós út megnehezíti a haladást, és az ember még azt hiszi, hogy nem kell annyira figyelni, mert néha verőfényes napon indulunk útnak. Figyelni kell! Mert ugye csillagászatilag a Mars és a Szaturnusz közötti kapcsolat, a Mérleg-Skorpió horoszkóp szerint jöhet jó is, rossz is. Inkább voksoljunk a jó mellé. Annyi ünnepi napod van – szép is, meg szomorú is -, hogy felsorolni is nehéz lenne.
Úgy döntöttem, hogy 3 mondatba belesűrítek világnapot, nemzetközit , legyen egy kis játékosság is benne, s ha valaki kíváncsi, könnyen megtalálhatja, melyikre is gondoltam.
 
- Az idős zenetanárok gyalog mennek a posta mellett a térig, hogy részt vegyenek az aradi vértanúk emléktáblájának koszorúzásán.
-A falusi nők egy kosár tojást visznek a csökkentlátó szomszédnak, és egy jutalomfalatot a kiskutyának.
- A szegénység elleni küzdelem a te hónapodra esik, ez a takarékosság az ennivalóra is vonatkozik, hisz pocsékolás és éhezés egyaránt van a világon.
 
23. napodon mindig eszünkbe jut, hogy a fiatalok kipirult arccal újra harsogták azon az őszön a Nemzeti dalt, aztán néhány nappal később – ez már november - lánctalpasok tiporták sárba a lyukas zászlókat.
Tudjuk, bármely napodon kisüthet a nap, de beborulhat az ég, és eshet langy zápor helyett jegesen csípő eső is, és elővehetjük őszi cipőnket, nem úgy, mint szegény cinege, akinek nincs.
A családi ünnepekről még véletlenül se feledkezzünk el, öleljük meg szeretteinket!

Teljen el minden napunk úgy, hogy emelt fővel léphessünk át novemberbe.
Kedves Október! Mi megtesszük, ami tőlünk telik, figyelünk rád, törődünk veled, ezt megígérhetjük.


Salánki Anikó

Fotó

Kövessen minket a Facebookon is!