Helyi hírek 2024. október 1. 17:00

Mosolyt csaltak a gyerekek az idősek arcára

Képgaléria
Mosolyt csaltak a gyerekek az idősek arcára
Az Idősek Világnapja alkalmából megható ünnepséget szerveztek a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Nádasdy és Tóth Kálmán utcai tagintézményeiben, ahol a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, a Dózsa György Általános Iskola diákjai és a Bercsényi utcai óvoda apróságai különleges műsorral kedveskedtek az ott élőknek. A meghitt október 1-jei rendezvényen Magyariné Tóth Erika, dr. Ónodi Izabella, Kis-Fekete Vilmos és köszöntötték a résztvevőket, akik közül többen saját versmondásukkal is színesítették a programot.

Dr. Ónodi Izabella, önkormányzati képviselő, beszédében kiemelte, hogy már 24 éve ünnepeljük az Idősek Világnapját, amely a tisztelet és hála jelképévé vált. Hangsúlyozta, hogy a fiatalabb generációk felelőssége az idősek iránti gondoskodás és odafigyelés, hiszen ők nélkülük az életünk iránytűt veszítene.

Magyariné Tóth Erika, az intézmény vezetője, köszönetet mondott a város vezetőinek és az ünnepség szervezésében részt vevő pedagógusoknak, munkatársaknak, hogy minden évben ilyen méltó módon köszönthetik az időseket. Emlékeztetett, hogy ez a nap alkalmat ad arra, hogy megálljunk és hálát adjunk azokért, akik a második világháború után erős, felemelkedő nemzedéket neveltek fel. Szavait jókívánságokkal zárta, egészséget és boldogságot kívánva minden résztvevőnek.

Kis-Fekete Vilmos, a Balázs Árpád AMI igazgatója, emlékeztetett arra, hogy október 1-je nemcsak az időseké, hanem a zene világnapja is, valamint a névadójuk, Balázs Árpád zeneszerző születésnapja. Az iskola tanulói és tanárai (Guth Janka, Juhász Eszter, Hegyi Laura, Koncz Marcell, Bátori Péter, Benedek Péter, Sejben Ilona, Szeri Ágnes és Bolla Julianna) szívhez szóló dallamokkal örvendeztették meg az időseket.

Az esemény meghitt zárásaként a Dózsa György Általános Iskola tanulói névre szóló ajándékokkal és mosolyt fakasztó műsorral lepték meg a Nádasdy utcai tagintézmény lakóit, míg a Tóth Kálmán utcai intézményben a Bercsényi utcai óvoda kicsinyei varázsoltak örömteli pillanatokat a jelenlévők számára.

V. B.

 

Kövessen minket a Facebookon is!