Kiskunfélegyháziak is segédkeztek az árvízvédelemben

Magyarországon jelentős készültséget igényelt az elmúlt évtized egyik legnagyobb dunai árhulláma. Az esőzések és az árhullámok elsősorban Budapestet, a Dunakanyart, valamint a Szigetközt érintették, ahol komoly védekezési munkálatok zajlottak. A vízügyi szakemberek folyamatosan figyelték a helyzetet, és szükség esetén beavatkoztak. A hivatásos szervek mellett civilek is sokat segítettek ideiglenes gátak építésében és a meglévők megerősítésében. Kiskunfélegyházáról is többen indultak útnak, hogy segédkezzenek.

A védekezésben önkéntesek, katonák és fogvatartottak is részt vettek. A legsúlyosabb helyzet a Duna felső szakaszánál, különösen Esztergom és a Szigetköz térségében alakult ki.

Az árvízi védekezést tovább nehezítette a heves esőzés, emiatt több helyen ideiglenes védművek felállítására volt szükség. Az ország számos területén, köztük a fővárosban is, folyamatosan magas készültséget tartottak fenn, hogy minimalizálják a károkat.

Az ország összefogott annak érdekében, hogy a veszélyeztetett területeken a lehető legkevesebb kár keletkezzen. Sokan több száz kilométert utaztak, hogy segítséget nyújtsanak bajba jutott embertársainknak. Kiskunfélegyházi lakosokról is tudomásunk van, akik valamilyen formában részt vettek a munkálatokban és a segítségnyújtásban.

Krepsz János írót – mint mondja – főnöke, Nagy Tibor helyi vállalkozó hívta fel telefonon azzal, hogy a héten nem neki dolgozik, hanem kollégájával együtt másnap korán reggel Nagymarosra mennek segíteni a helyieknek a gátnál. Másnap reggel szolgálatra jelentkeztem egy kávézóban felállított műveleti központban, és már munkába is álltam: a helyi önkéntesekkel közösen építettük a mobil gátat a nagymarosi Duna-parton. A munka elég változatos volt, mert a második napon az építkezés miatt, a majd egy kilométer hosszú félpályás útlezárás során forgalomirányítóként dolgoztam reggel 6-tól este 7-ig. A következő napon déltől hat órán át homokot lapátoltunk a zsákokba, majd éjszakai ügyeletben este 8-tól hajnal 2-ig körberaktuk a buzgárokat az előzőleg megtöltött zsákokkal. Napközben sok helyi család jött segíteni, sőt, a kisdiákok is lelkesen mérték a három lapát homokot a zsákokba. Voltak asszonyok is, akik kávét, süteményt vagy pogácsát hordtak a dolgozóknak. Fél napra átugrottunk Vácra is segíteni, sőt hazafelé Budán, a Római-partra is ellátogattam. A fő munkaterületünk azonban Nagymaros volt, ahol azonnal összebarátkoztunk a helyiekkel. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Horváth Károly önkéntes tűzoltó sem habozott segíteni a bajbajutottakon. Ő így számolt be az élményeiről:

– A megyei műveletirányítás kérésére mi is részt vettünk az árvízvédelmi munkákban. Kevesen tudják, de Lakiteleken önkéntes tűzoltóként tevékenykedem, és hat fős csapatunkkal segítettünk az árvízvédekezésben. A mi szakaszunkon a legfontosabb feladat a homokzsákok pakolása és töltése volt. Ez a munka nagyszerű lehetőséget adott a kapcsolatok építésére. A lajosmizsei és orgoványi tűzoltókkal dolgoztunk együtt, felejthetetlen élmény volt!

B. D.