Közélet 2015. január 3. 17:00 Forrás: baon.hu

Négy jelölt van megyénkből az Év orvosa közönségdíjra

Négy jelölt van megyénkből az Év orvosa közönségdíjra
Már négy jelölt van Bács-Kiskun megyéből az Év orvosa pályázat közönségdíjára. Egészen február 19-ig lehet doktorokat ajánlani az elismerésre.

Ezúttal is a betegek, páciensek jelölhetik az általuk érdemesnek tartott orvost, leírva gyógyulásuk, felépülésük, kezelésük történetét. Tavaly a nagyközönség 13670 érvényes szavazatot adott le a döntőbe jutott 112 jelöltre. Kecskeméti siker született, dr. Kelemen Edit főorvos, a kecskeméti megyei kórház koraszülött részlegének vezetője nyerte el a közönségdíjat.

Hat kategóriában szakmai díjakat is kiosztottak, orvosi diagnosztikai szakterületen dr. Ruzsa Zoltán, a megyei kórház invazív kardiológiai részlegének vezetője, kardiológus-angiológus főorvos vehetett át oklevelet.


A megyéből már ajánlották dr. Balog Istvánt, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház neurológus osztályvezető főorvosát, dr. Hajagos Tóth Sándor jászszentlászlói háziorvost, és a kecskeméti megyei kórházból dr. Dubravcsik Zsolt Áront, a gasztroenterológiai osztály főorvosát és dr. Gál Jánost, a reumatológiai osztály vezető főorvosát (a két kecskeméti doktor tavaly is a jelölt volt).

Az Astellas Pharma, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai egyetemi klinikai központ által közösen szervezett megmérettetésre a 2014-es kiírás szerint az egyéni jelölések mellett immár teljes osztályok, részlegek felterjesztését is várják a szervezők. A bírálók által legjobbnak ítélt csoport a nyáron elhunyt, kiváló belgyógyász professzor tiszteletére alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjat veheti át.

Szakmai jelölést az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, továbbá a kompetens civil szervezetek vezetői, illetve az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok és a korábban szakmai Astellas-díjat elnyert orvosok is kezdeményezhetnek. Szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitációs és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat szakterületeken van lehetőség.

A közönségdíj sorsáról ezúttal is az internetes közönségszavazás dönt majd, a döntős résztvevőket a beérkezett jelölések alapján a korábbi Astellas-közönségdíjas orvosokból álló zsűri jelöli ki. A szakmai díjakról a hazai orvosszakma kiválóságaiból álló bíráló bizottság tagjai döntenek. Kit és hogyan lehet jelölni?< A történetek beküldésére február 19-ig van lehetőség, a webes közönségszavazás február 26. és március 12. között lesz.

Közönségjelöltet bármely magánszemély állíthat, aki saját vagy közeli hozzátartozója kezelésének, gyógyulásának történetét megírja az [email protected] címre. A kiírás szerint a 2014-es pályázaton csak olyan történettel lehet érvényes jelölést kezdeményezni, amely valóban a 2014-es esztendőhöz kötődik, mivel minden esztendőben az adott év legjobb teljesítményei versengenek egymással. Betegtörténettel jelölni bármely, Magyarországon igazolható módon legalább 5 éve folyamatos praxissal rendelkező, a hazai állami egészségügyi ellátás valamely területén tevékenykedő orvost lehet.

 

Kövessen minket a Facebookon is!