Kitekintő 2015. január 4. 13:30 Forrás: Petőfi Népe - Barta Zsolt

Továbbra is kevés lakást építenek

Továbbra is kevés lakást építenek
A 2008-as válság óta nem tér magához a hazai lakásépítési piac. A családok még mindig nem mernek hitelt felvenni olyan mértékben új otthon építésére mint korábban.

Ma már a kivitelezők többsége is nosztalgiával gondol a  tíz évvel ezelőtti építési bummra, amikor 2004-ben 43 913 új lakást adtak át idehaza. Igaz, akkor nem kevesen nyakra-főre vették fel a devizaalapú építési hiteleket, melyek törlesztése a világgazdasági válság után sok családnak nehézségeket okozott.


A KSH legutóbbi felmérése alapján az országban szeptemberig mindössze 5168 lakás épült, ebből a megyében csak 155 új ingatlan készült el. Azaz látni, hogy az építési szektor ezen ágazata mélypontra került, szemben a mélyépítő szektorral, mely az uniós támogatottságú beruházásoknak köszönhetően virágzik.

Bács-Kiskunban valamivel több, mint 240 ezer lakást tartanak nyilván. Az építészek szerint egy családi ház 50-100 év után lebontandó. Ha száz évet veszünk alapul, akkor 2400 új lakásnak kellene a megyében évente épülnie. Ettől azonban messze vagyunk. Aki teheti használt lakás vesz, ha jut rá pénze. A megyében az elöregedő lakosság miatt egyre több ház eladó, de kereslet alig. Van olyan település, ahol ki sem írják, mely házak értékesítendők, hanem ezt csak a polgármester tudja. Ha vásárolni szándékozó érkezik a faluba, előbb az elöljáró kikérdezi, hogy van-e munkája, jövedelme, s utána mutatja meg a megvásárolható házat. A helyiek azt mondják, így elkerülhető az, hogy lumpen családok költözzenek a településre rontva a közbiztonságot.

Tavaly Bács-Kiskun megyében szeptemberig az országos 27 százalékos emelkedéssel ellentétben 22 százalékkal csökkent az épített lakások száma. A statisztikai adatokból kiderül, hogy a módosabb családok engedhetik meg többnyire új otthonok építtetését. A lakások túlnyomó többsége családi ház, amelyek több mint fele legalább négy szobával rendelkezik. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 128 négyzetméter volt, 13 négyzetméterrel nagyobb, mint egy évvel korábban. Ezek bekerülési költsége 30 millió forint körül alakul felszereltségtől függően.

A jövőt tekintve biztató tendenciáról is írnak a statisztikusok. Bács-Kiskunban az év első kilenc hónapjában 377 lakás építését engedélyezték az építésügyi hatóságok, ami majdnem másfélszer több, mint az előző év január-szeptemberében. Ez ugyan örvendetes, de ez még alig negyede a tíz évvel ezelőtti lakásépítési adatoknak.
 

Családi otthonteremtés eladósodással

Az idősebbek még jól emlékeznek a 70-es évekre, amikor lakótelepek nőttek ki a nagyobb városokban egy-két évtized alatt. A falvakban, városokban ekkor jelentek meg a kádári kockaházakból álló utcák. Családok, barátok fogtak össze s építették azokat a két-három szobás lakásokat, amelyekbe spájz mellett, fürdőszoba is került. A nagyobb városokban, mint például Kecskeméten a Széchenyivárosban 70-es évek közepétől épültek távfűtéses panelházak.

Az építőipart 1975-77 között járatta csúcsra az akkori kormány. Azokban az években több mint 90 ezer lakás készült el az országban. A legtöbb 1975-ben, amikor 99 588 otthonba költözhettek be a családok, melyek akkor 25-30 évre eladósodtak. Volt aki ötven - hetven havi fizetésnek megfelelő kölcsönt is felevett, mintegy 3-3,5 százalékos kamat mellett. Az ország teherbíró képessége azonban egy idő után - részben a lakásépítési támogatások miatt - megroppant, s részben ezért került a 80-as években gazdasági összeomlás határára az állam.

Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!