Sport 2024. október 23. 10:00

Mintegy 300 gyermek versenyzett a Lakótelepi futóversenyen

Képgaléria
Mintegy 300 gyermek versenyzett a Lakótelepi futóversenyen
A Lakótelepi futóversenyen körülbelül 300 általános iskolás gyermek állt rajthoz, hogy megmérettesse magát a különböző távokon. A rendezvényen minden helyi általános iskola képviseltette magát és az időjárás is kedvezett a versenyzőknek, így tökéletes körülmények között zajlott az esemény.

A verseny történetéről Vásárhelyiné Ficsór Katalin, a Darvas Általános Iskola igazgató-helyettese mesélt, majd kitért az idei futam részleteire: – A Lakótelepi futóverseny a 80-as években indult, az akkori testnevelők szervezésének köszönhetően. Azóta minden évben nagy létszámban jelentkeznek az iskolások, és idén a nagycsoportos óvodások futamával is kiegészült a rendezvény. A legkisebbek, a nagycsoportos óvodások fél kört futottak, míg az alsósok és az 5-6. osztályosok egy teljes kört teljesítettek. A 7. évfolyam másfél kört, a 8. évfolyamosok pedig két kört futottak. A futamokat születési évenként indították, a 2017-2010-es korosztály számára. A verseny külön érmekkel díjazta a legjobbakat, és a legtöbb pontot elért általános iskolás csapatok kupa nyereményben részesültek.

Az eredményekről később beszámolunk.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton


 

Kövessen minket a Facebookon is!