Kultúra 2024. október 27. 10:00

Eltáncolt Móra történetek

Képgaléria
Eltáncolt Móra történetek
Papírra vetett életem – Móra történetek címmel táncjátékot láthatott a közönség a 20 éves Félegyházi Táncszínház előadásában október 26-án, szombaton a Móra Ferenc Művelődési Központban.

A megjelenteket Keresztes Tünde, az önkormányzat kulturális referense köszöntötte, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy Kiskunfélegyháza ebben az évben ünnepli várossá nyilvánításának 250. évfordulóját.

– Az ünnep jegyében több jelentős rendezvényt tartott városunk, méltó keretet adva e nemes jubileumnak. Ugyanakkor az esztendőt városunk szülötte, Móra Ferenc emlékévének is szenteljük – mondta Keresztes Tünde, majd szavazásra bíztatta a megjelenteket, hiszen a 20 éves Félegyházi Táncszínház a Bács-Kiskun vármegyei prímadíj kategóriagyőztese lett népművészet és közművelődés kategóriában, így esélyessé vált a príma- valamint a közönségdíjra is.  

Csányi József polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy Kiskunfélegyháza város felvirágzott 250 éve alatt, az itt élők pedig bebizonyították, hogy szorgalmas és tenni akaró emberek. Számos jeles eredménnyel büszkélkedhetünk, méltán. Hangsúlyozta, hogy szerencsésnek mondhatja magát, hogy polgármestersége alatt több nagy évfordulós eseményt ünnepelhetünk meg közösen, és szerencsések vagyunk mindannyian közös büszkeségeink, Kiskunfélegyháza jeles szülöttei emlékének, hagyatékának ápolásáért. Véleménye szerint az idén 20 éves Félegyházi Táncszínház nagykorúvá érett, hosszú, munkával teli évek után megérdemlik a sikert.

Az esemény folytatásában a polgármester Kovács-Csonka Szilviának, a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület elnökének a 250 éves évforduló tiszteletére készített jubileumi emlékplakettet adott át. Ezt az elismerést azok kaphatják meg 2024-ben, akik kimagasló teljesítményükkel, munkájukkal, törekvéseikkel példamutató értéket képviselnek, és ezzel hozzájárulnak városunk hírnevének öregbítéséhez. A színpadra szólították és ajándékot adtak át a darab rendező-koreográfusainak, Kürti-Papp Nórának, Kátai Tibornak és a vendégkoreográfusnak, Simoncsics Pálnak.  

A két részből álló előadás Móra történeteket dolgoz fel a tánc nyelvén. A 20 éves Félegyházi Táncszínház produkciója során bepillantást engedett a gyermek, a fiatal és a felnőtt Móra életébe művein keresztül. A rendező-koreográfusok professzionális munkájának köszönhetően a nézők átélhették és megláthatták a táncon át az író örömét, vágyait és mély fájdalmát úgy, hogy közben az előadás minden pillanata sodró lendületű, szórakoztató volt. Az élményt Juhász Gábor zenei szerkesztése koronázta meg.

Az táncjáték második előadása október 27-én, vasárnap, 18 órától lesz.

 

Z.A.

Fotó: Bakondi Renáta, Fantoly Márton

Kövessen minket a Facebookon is!