Helyi hírek 2024. október 27. 16:00

A Szent István Templom hírei

A Szent István Templom hírei
Évközi 30. vasárnap - 2024. október 27.

1. A hét végi óraállítás nem érinti templomunk miserendjét

2. Október a Rózsafüzér imádság hónapja ezért a hónap minden napján az esti szentmise után imádkozzuk a Rózsafüzért.

3. Pénteken a reggeli szentmise előtt 6 órától 6 óra 40 percig csendes szentségimádás lesz a templomban.

4. Most vasárnap és november 1-én, Mindenszentek ünnepén végezzük a sírszenteléseket. Mindkét alkalommal délután 2 órakor a Felső temetőben, 3 órakor pedig az Alsó temetőben kezdjük a szertartásokat. Akik szeretnék elhunyt hozzátartozóik síremlékét megszenteltetni, jelentkezzenek a Plébánián vagy a sekrestyében 

5. Mindenszentek ünnepén szeretnénk megjeleníteni a templomban a szentek sokaságát. Szeretnénk kérni benneteket, ha van ikonotok, amit szívesen kölcsönadnátok a templomnak, közösségnek, azt legkésőbb október 31-ig juttassátok el nekünk. Kérünk benneteket, hogy minden esetben tüntessétek fel a neveteket/elérhetőséget, hogy biztosan visszakerüljön!

6. Mindenszentek napja kötelező parancsolt ünnep. Ezért reggel 7-kor, délelőtt 9-kor, ½ 11-kor és este 5 órakor tartunk szentmisét. Az esti szentmisét minden elhunytért ajánljuk fel.

7. Dunakesziről vendég kórus érkezik templomunkba, ahol énekkarainkkal együtt egy rövid hangversenyt tartanak, November 10-én a fél 11-es szentmise előtt negyed órával, ezt követően a szentmisében közösen énekelnek.

8. Jövő évi kalendárium és falinaptárok vásárolhatóak a sekrestyében és a Plébánián.

Kövessen minket a Facebookon is!