A zene alkotó és közösségformáló erejével
Munkája iránti tisztelet jeléül kollégái róla nevezték el a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola koncerttermét. Több évtizedes kiemelkedő zenetanári tevékenységéért, valamint Kiskunfélegyháza zeneművészeti és kulturális életében végzett példamutató munkájáért kapta meg idén a „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért” díjat. Jelenleg nyugdíjasként is aktívan tevékenykedik.
– Hogyan kezdődött kapcsolata a zenével?
– Már a hatvanas években is hangszerbemutatót tartottak a zenetanárok az iskolákban, kedvet teremtve a kisiskolásoknak a hangszerválasztáshoz. A Petőfi Sándor Általános Iskola ötödik osztályába jártam, amikor egy ilyen alkalommal sikerült megfújnom a trombitát. Nagyon büszke voltam. Így lettem zeneiskolás. Hangszeres tanáraim meglátták bennem a fúvós hangszerek iránti elköteleződést és a kitartást. Amikor a pályaválasztásomat is zenei irányba képzeltem el, szüleim teljes mértékben támogatták. A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolába kerültem, majd érettségi után szintén Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomáztam. Első munkahelyem a hódmezővásárhelyi katonazenekar volt. Itt még csak zenekari tag voltam, de Császártöltésre kerülve olyan rézfúvós kollégám lett, akinek fúvószenekar-vezetői munkája arra inspirált, hogy magam is egy zenekart hozzak létre.
Szülővárosomba visszatérve így alakult meg 1987 szeptemberében öt fővel a fúvószenekar a városi zeneiskolában. Ettől kezdve folyamatosan fejlesztettük a tanszakot és a hangszerállományt, rohamosan növekedett a zenekari tagok száma, évről évre bővítettük a repertoárt. Bejártuk Európát, számos vendégzenész játszott a zenekarban, kiváló karmesterek vezényelték a „Koncertfúvós zenekar”-i címet viselő együttest.
A város számos rendezvényén szerepeltünk, a karácsonyi hangversennyel hagyományt teremtettünk, szoros kapcsolatot alakítottunk ki a zeneiskola nevét viselő Balázs Árpád zeneszerzővel, akinek többek között a Szülőföldemen című CD megjelenését is köszönhetjük. Hatalmas elismerés számomra, hogy ma már a tanítványaim – Tóth László és Kis-Fekete Vilmos – irányítják a fúvószenekari munkát.
– Mivel telnek a nyugdíjas évei?
– Lehetőségemhez mérten igyekszem a legaktívabban tölteni a hétköznapokat. Nem múlik el nap, hogy ne tevékenykedjek a zenekar gondozásában lévő Borsihalmi Művésztelepen. A zene alkotó és közösségformáló erejét megtapasztalva vallom, hogy a művészet a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy érzéseinket, a világ minden szépségét, bánatát kifejezhessük. A mintegy 30 éve működő művésztelep is ezt a célt szolgálja: teret ad a különböző művészeti ágak, közösségek találkozására, kapcsolatok megerősítésére.
A művészetet tanítani az egyik legnemesebb feladat. Olyan eszköz a kezünkben, amivel nemcsak a zene szépségére tudjuk a gyerekek figyelmét felhívni, hanem a lelkükkel is foglalkozhatunk. Tanítok a környező településeken, ahol mindig van egy-egy ígéretes tehetség. Jó érzés megtapasztalni, hogy szorgalommal, kitartással a tanítványok előtt mennyi lehetőség áll.
Most érek rá arra, hogy különböző témák, tudományterületek mélységeivel, összefüggéseivel foglalkozzak, podcastokat, előadásokat hallgassak, amelyekből szélesebb körű tudást szerezhetek emberi kapcsolatokról, pszichológiai kutatásokról, nyelvészetről, csillagászatról.
– Mit jelent Önnek a díj?
– Összetett gondolatok fogalmazódnak meg bennem ezzel kapcsolatban. A díj a hála kifejezése. Annak a közösségnek az elismerése, akikért dolgoztam: a zenekar, a város. Számomra a legnagyobb elismerés mégis az, hogy olyan tudást és ismeretet adtam át tanítványaimnak, amelyből ők megfelelő szorgalommal és kitartással céljaikat elérhették. Sok ismeretséget szereztem a különböző művészeti közösségekkel való találkozások során, a tánc, a zene, képzőművészet, a színjátszás által. Hiszem, hogy mind-mind olyan művészeti ág, amely a közösségépítésben az emberi kapcsolatok meghatározója. Örülök annak, hogy városunkban mindehhez én is hozzájárulhattam.
V. B.
